Nem vonja vissza az Oscar-díjért folyó versenyből a hírhedt brit gyermekgyilkosságról szóló ír rövidfilmet rendezője

Vincent Lambe ír rendező nem vonja vissza az amerikai filmakadémia díjáért folyó versengésből Detainment (Letartóztatás) című filmjét, amely a múlt század leghírhedtebb nagy-britanniai gyermekgyilkosságának gyermekelkövetőiről szól.Az áldozatnak, James Bulgernek a szülei felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy rövidfilm kategóriában Oscar-díjra jelölték a fiuk megöléséről Vincent Lambe rendezésében készült filmet, és annak bojkottjára, visszavonására szólítottak fel.

    
Lambe a 30 perces filmdrámát a rendőrségi jegyzőkönyvek, a két gyermekkorú elkövető, Jon Venables és Robert Thompson kihallgatásairól készül eredeti magnófelvételek alapján készítette el. A két tízéves fiú a kétéves James Bulgert 1993-ban egy liverpooli bevásárlóközpontból édesanyjától csalták el és egy vasúti töltésen brutálisan megkínozták, majd agyonverték.
    

A Detainment filmdráma számos nemzetközi filmfesztiválon díjat nyert és az amerikai filmakadémia már decemberben kiválasztotta rövidfilm kategóriában Oscar-jelölésre a kilencfilmes rövidlistát meghirdetve. Kedden pedig jelölték a végső versenybe. "Nem fogom visszavonni az Oscarból. Ez olyan lenne, mintha el kellene égetnünk a film minden kópiáját. Ezzel a film készítésének céljait hiúsítanánk meg" - közölte a rendező csütörtökön a BBC-vel.
    

"A közvélemény jelenleg úgy gondolja, hogy a két elkövető egyszerűen gonosz volt, és bírálat ér mindenkit, aki ettől eltérően szólal meg és egy alternatív okot mond arról, miért tették ezt, vagy megpróbálja megérteni cselekedetüket" - hangoztatta. A film készítőit az áldozat szülői bírálták amiatt, hogy nem konzultáltak velük. Emiatt Lambe már korábban  elnézést kért. "Erről sokat és mélyen gondolkodtunk. Akartam találkozni velük, és megpróbálni megmagyarázni, miért csinálom a filmet" - mondta Lambe. Ez azonban már azután volt, hogy a filmet a mozikban és filmfesztiválokon is bemutatták. "Sajnálom, hogy korábban nem beszéltünk velük" - tette hozzá.
   

A 38 éves Lambe 2012-ben határozta el, hogy filmet készít a ügyről. "Évek óta eszemben járt a Bulger-ügy horrorja. Tizenkét éves voltam, amikor az eset történt, és nagyon az agyamba vésődött. Nekem mindig azt mondták, hogy azok a fiúk sátánok. Még most is úgy tekintenek erre az ügyre, ami egyértelműen fekete és fehér. Úgy gondolom, szükség van arra, hogy ennél jóval mélyebben megértsük. A szürke egy kis árnyalatát akartam hozzáadni" - nyilatkozta a rendező korábban.
    

Cáfolta, hogy szimpátiát akart volna kelteni a gyilkosok iránt és mint mondta, mentségeket sem akart találni. Nem akarta azt sem, hogy a családnak újabb szenvedést okozzon. Thompsont és Venablest annak idején meghatározatlan idejű elzárásra ítélték, majd 2001-ben szigorú feltételekkel szabadlábra helyezték, ami hatalmas felháborodást váltott ki Nagy-Britanniában. Mindkettő új személyazonosságot kapott. Venablest azonban 2010-ben ismét börtönbüntetésre ítélték gyermekpornográfia miatt. 2013-ban szabadulhatott. Jelenleg is börtönben ül, mert tavaly ismét elítélték gyermekpornográfia vádjával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

http://ujhazak.com