Német államfő: a terror miatt ez az ünnep más, mint az eddigiek

Joachim Gauck az országos köztelevíziók vasárnap esti műsorán szereplő ünnepi beszédében az előzetesen ismertetett részletek szerint elsősorban a hétfőn Berlinben egy karácsonyi vásár ellen végrehajtott iszlamista terrortámadás következményeivel foglalkozott, összefogásra és az emberiesség értékének megőrzésére szólítva fel az országot.

Mint mondta, ezekben a napokban, terrorveszély idején különösen fontos ragaszkodni mindahhoz, amit a karácsony képvisel, nemcsak a keresztények, hanem az egész német kultúra számára. Isten szeretetének üzenete hozzásegíthet ahhoz, hogy "a haragot és a dühöt erővé formáljuk, amely véd gyűlölet, az erőszak és a mások megvetése ellen".



Azonban karácsony értékeinek tisztelete egyáltalán nem azt jelenti, hogy tartózkodni kell a társadalmi, politikai vitáktól, például a menekültpolitika ügyében. Le kell folytatni a vitát egyebek között arról, hogy miként lehet még többet tenni a polgárok biztonságáért. A méltányosság és a mértékletesség elvét viszont nem szabad szem elől téveszteni.
Így "nem kellene tovább mélyíteni az árkokat társadalmunkban, és nem kellene általánosító módon meggyanúsítani csoportokat és felelősnek kikiáltani politikusokat" - mondta Joachim Gauck.

Az egykori keletnémet polgárjogi harcos és evangélikus lelkész az idén mond utoljára karácsonyi beszédet államfőként. Mandátuma márciusban lejár, második ciklust életkorára hivatkozva nem vállal, hivatalában várhatóan Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa követi. A hétfő esti merényletben 12 ember meghalt, 53 ember megsebesült.

A Breitscheid téri karácsonyi piacon szórakozó tömegbe hajtó kamiont a hatóságok szerint egy veszélyes iszlamistaként számon tartott, elutasított menedékkérő, Anis Amri vezette. A tunéziai férfi ismeretlen körülmények között Franciaországba menekült, majd péntek hajnalban az olaszországi Milánóban bukkant fel, ahol rendőrökkel folytatott tűzharcban meghalt.

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com