Német lap: egyre több menedékkérő tesz önfeljelentést terrorizmus miatt a hazatoloncolás elkerülése céljából

A németországi Baden-Württemberg tartományban egyre több menedékkérő tesz önfeljelentést terrorista szervezetben viselt tagság miatt, hogy ne toloncolják ki az országból - írta hétfőn a Stuttgarter Nachrichten című lap.A tartományi igazságügyi minisztérium kimutatása szerint a stuttgarti és a karlsruhei ügyészségen az idei első negyedévben 159 olyan új ügy volt az iszlamista terrorizmus miatt indított eljárások között, amely menedékkérő terrorszervezetben viselt tagság miatt tett önfeljelentésén alapult.  

    
Ezek az ügyek már a terrorizmussal összefüggő eljárások nagyjából felét teszik ki. Az esetek számának növekedését jelzi, hogy tavaly egész évben 300 eljárás indult önfeljelentés alapján. A hatóságok gyanúja szerint sokan csak azért jelentik fel magukat, hogy legalább az eljárás idején ne fenyegesse őket a hazatoloncolás veszélye. Ezzel kapcsolatban Guido Wolf, a tárca vezetője a lapnak elmondta, elfogadhatatlannak tartja, hogy bárki is csak azért gyanúsítja meg saját magát súlyos bűncselekménnyel, hogy jobb helyzetbe kerüljön a menekültügyi eljárásban.
   

A minisztérium egy szóvivője elmondta, hogy ezek az ügyek rendszerint nagyon összetettek és hosszadalmasak, mert a feljelentők állítólagos cselekményei szinte minden esetben külföldön történtek meg, például Szíriában, Irakban, Afganisztánban vagy Szomáliában. A nehézségeket mutatja, hogy a stuttgarti ügyészségen az 55 eljárás közül csupán 4-et sikerült lezárni, mindegyiket azért, mert nem találtak támpontokat a bűncselekmény gyanújának megállapításához.
    

A hazatoloncolás elkerülését célzó önfeljelentések problémája korábban is téma volt a német sajtóban. Tavaly nyáron készült összeállítások szerint több tartományra jellemző, hogy menedékkérők súlyos bűncselekmények elkövetőinek vallják magukat csak azért, hogy az országban maradhassanak. Baden-Württemberg mellett előfordulnak ilyen esetek például Hessenben is vagy Bajorországban, ahol egy év alatt a legkevesebb eljárás indult menedékkérők ellen önfeljelentés alapján.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

http://ujhazak.com