Német legfőbb ügyész: Anis Amrit lőtték le Milánóban

Kétséget kizáróan megállapították, hogy a hétfői berlini kamionos merénylet feltételezett elkövetőjét, Anis Amrit lőtték le pénteken az olaszországi Milánóban - jelentette be a német szövetségi legfőbb ügyész. Peter Frank a hatóság karlsruhei központjában tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a Milánóban rendőrökkel folytatott tűzpárbajban meghalt férfi azonosításához a Németországban rögzített ujjnyomatokat is felhasználták. A nyomozást teljes erővel folytatják tovább, a legfőbb kérdés annak megállapítása, hogy vannak-e társtettesek és bűnsegédek, és hogy tudhatott-e valaki a merénylet tervéről.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: valóban meg kell majd vizsgálni, hogy a német hatóságok korábban miként téveszthették szem elől a közveszélyes iszlamistaként számon tartott tunéziai férfit, de elsőként a 12 halálos áldozatot és 56 sebesültet követelő támadás ügyét kell feltárni. Németországban széles körben bírálják a biztonsági szerveket, amiért nem tudták megelőzni a merényletet, utána pedig egy ártatlan embert gyanúsítottak meg, és amikor megállapították, hogy Anis Amri lehet az elkövető, nem tudták elfogni, a tunáziai férfi így Franciaországba, majd Olaszországba menekülhetett.

Bírálják a politikai döntéshozókat is, legfőképpen a menekültügyi szabályozás miatt, amely lehetővé tette, hogy Anis Amri szabadon mozoghasson az országban annak ellenére, hogy menedékjogi kérelmét elutasították. Angela Merkel kancellár pártjában, a Kereszténydemokrata Unióban (CDU) is elégedetlenség tapasztalható, többen a kitoloncolási szabályok szigorítását sürgetik, és azt is, hogy ne engedjenek be az országba egyetlen menedékkérőt sem a személyazonosság megállapítása nélkül.

A hatóságok elégtelennek ítélt tevékenységével kapcsolatban éles kritika is hallható a pártban, például Christian von Stetten parlamenti képviselő pénteken a Südwestrundfunk regionális közszolgálati médiatársaságnak azt mondta, hogy a berlini támadás az állam intézményeinek "csődjét" mutatja. "Nem mászkálhat szabadon, aki többször is ajánlkozott öngyilkos merénylőnek" - hangoztatta a CDU-s politikus, aki szerint ugyan nem szabad elhamarkodni a tanulságok levonását, de az emberek joggal követelnek válaszokat a politikától, mert látják, hogy minél több részlet kerül napvilágra, annál nyilvánvalóbb az "államkudarc".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com