Németország ellenezné újabb atomrakéták telepítését Európában

Németország ellenezné újabb nukleáris rakéták európai telepítését, ha érvényét vesztené az ilyen fegyverek megsemmisítéséről szóló orosz-amerikai szerződés (INF) - jelezte a német külügyminiszter egy csütörtökön ismertetett interjúbanHeiko Maas a Süddeutsche Zeitung című lapban ismertetett interjúban kiemelte, hogy Európa nem lehet új fegyverkezési verseny színtere. Hozzátette, hogy Németországban "széleskörű ellenállás" lenne a válasz minden törekvésre, amelynek célja újabb közepes hatótávolságú nukleáris rakéták európai telepítése lenne.

    
Hangsúlyozta, hogy a szárazföldi telepítésű,  közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök megsemmisítéséről szóló INF-szerződés Washington által kilátásba helyezett felmondásának ügyében "a nukleáris fegyverkezés egész biztosan rossz válasz". Inkább a fegyverzetkorlátozás új rendszerének kialakítására kellene törekedni - mondta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa, kiemelve, hogy a legújabb harci eszközök, köztük az emberélet kioltására kifejlesztett robotok használatának korlátozására is kiterjedő rendszert kellene kidolgozni.
    

A Süddeutsche Zeitung beszámolója szerint a koalíciós társ Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről bírálták a minisztert, szerintük elhamarkodottan utasította el újabb rakétarendszerek európai telepítését. Heiko Maas szükségtelenül korlátozza a német diplomácia mozgásterét, és nem veszi figyelembe a kelet-európai országok igényét a biztonságuk megerősítésére - mondta a lapnak Roderich Kiesewetter, a CDU egyik vezető külpolitikai szakpolitikusa.
    

A vita közvetlen előzménye, hogy Washington szerint Moszkva nem tartja be az INF-szerződést, ezért Mike Pompeo amerikai külügyminiszter december 4-én bejelentette, 60 napos határidőt adnak Oroszországnak arra, hogy ismét megfeleljen a megállapodás előírásainak. Ellenkező esetben Washington felmondja az 1987-es egyezményt. A moszkvai vezetés szerint Oroszország nem sértette meg a szerződést, és nem hagyja válasz nélkül, ha az Egyesült Államok kilép abból.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com