Németországba szervezték a lányokat

Összehangolt akció keretében, egy időben csapott le a magyar és a német rendőrség egy lányok futtatására szakosodott bűnszervezetre.A cikkhez kapcsolódó videó:




A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett kerítés bűntett, valamint kitartottság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – őrizetbe vételük mellett - V. Róbert 35 éves és L. Anna 29 éves miskolci lakosok, valamint - szabadlábon hagyása mellett - Gy. Ivett 23 éves miskolci lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint gyanúsítottak fiatal nőket szerveztek és szállítottak Németországba, ahol őket prostituáltként dolgoztatták. A sértettek által keresett pénzt elvették tőlük, melyből saját luxuséletvitelüket finanszírozták.

A profitot – közel 100 millió forintos vagyont - ingatlanokba, nagy értékű gépjárművekbe, műszaki-és luxuscikkekbe fektették.

A gyanú szerint a három „kerítőt” Németországban élő társuk irányította.

A bűnszervezet Magyarországon élő három tagját – összehangolt akció keretében - 2013. szeptember 23-án a késő délután órákban miskolci tartózkodási helyükön a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda felkérésére a Terrorlehárítási Központ fogta el, ezzel egy időben a német rendőrség vette őrizetbe negyedik Németországban lévő társukat.

.

Vele szemben nemzetközi bűnügyi jogsegély van folyamatban.

 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda előterjesztést tett V. Róbert, valamint L. Anna előzetes letartóztatásának indítványozására.

Forrás: Police.hu
További rendőrségi hírek...

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com