Németországban házkutatásokat tartottak egy feltételezett szélsőjobboldali csoport tagjainál

A szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint mintegy kétszáz rendőr bevetésével országszerte 12 lakást kutattak át. Az eljárás hét ember ellen irányul, közülük hatot azzal gyanúsítanak, hogy közösségi portálokon szervezkedve létrehoztak egy szélsőjobboldali csoportot, és 2016 tavasza óta fegyveres támadásokat terveztek.

A súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes ügyészség szerint a hetedik gyanúsított eszközök, felszerelések beszerzésében támogatta a csoportot.



A házkutatások célja a csoport felépítésére és az esetlegesen tervezett támadásokra vonatkozó további bizonyítékok begyűjtése volt - áll a közleményben, amely szerint egyelőre nem tártak fel konkrét merénylet tervezésére utaló adatokat. Német hírportálok szerint a csoport a Reichsbürger (birodalmi polgárok) nevű revizionista mozgalomhoz sorolható, amely a húszas, harmincas évek Németországának folytonosságát vallja, és nem ismeri el a mai Németországot, így a rendőrségtől az adóhivatalig tagadja valamennyi állami intézmény legitimitását.

Szakértők szerint a Reichsbürger mozgalom lazán szervezett és ideológiailag nem teljesen egységes, a szélsőséges szubkultúra egyes csoportosulásai az első világháború előtti, mások a második világháború előtti német határokat ismerik el. Jellemző a demokratikus berendezkedés elutasítása és a holokauszt tagadása. A mozgalomnak országszerte néhány száz követője lehet. Egyikük tavaly októberben lelőtt egy rendőrt Bajorországban, a biztonsági hatóságok azóta fokozottan szemmel tartják a mozgalom tagjait.

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com