Németországban történelmi csúcsra emelkedett a közveszélyes iszlamisták száma

Németországban minden korábbinál magasabbra, 680-ra emelkedett az erőszakra hajlamos, közveszélyes iszlamisták száma, és az iszlamista terrorizmus vált az első számú belbiztonsági kihívássá - állapította meg a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) kedden ismertetett éves jelentésében.A belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat beszámolója szerint a szélsőséges iszlamista irányzatokhoz sorolt személyek száma ugyan kismértékben csökkent - mintegy 24 400 volt tavaly -, de a színtér egyre inkább átrendeződik, túlsúlyba kerül az úgynevezett erőszakorientált, dzsihadista elem, és tovább erősödött a leginkább elterjedt irányzat, a szalafizmus dominanciája.

A nyilvántartott szalafisták száma 2016-ban 9700-ra emelkedett az egy évvel korábbi 8350-ről, és az idén elérte a 10 500-at. Az irányzat terjedése tovább bővíti a dzsihadisták - iszlamista terroristák - toborzási bázisát, mert - a BfV tapasztalatokon alapuló "ökölszabálya" szerint - ugyan nem minden szalafista dzsihadista, de majdnem minden iszlamista terrorista a szalafista irányzat követője vagy a szalafista szubkultúrában radikalizálódott.


Erre mutatott rá Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter is a 2016-os BfV-jelentés berlini bemutatóján, hangsúlyozva, hogy az iszlamista hátterű erőszakos bűncselekmények elkövetői szinte mind a szalafisták közül kerültek ki.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olyan környezetből érkeztek, amely a világi államot elutasító és a saría - az iszlám jogrend - alapján működő állam felépítését megcélzó ideológiájával a "nyugati társadalom határozott ellenmodelljét" képviseli - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a szalafizmus terjedésének dinamikája töretlen, ezért az állam határozott fellépésére van szükség.


A BfV jelentése szerint 2016-ban "konkretizálódott", valósággá vált az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet jelentette fenyegetettség, ezt mutatja, hogy a 2016-ban történt öt iszlamista terrorcselekmény mindegyike az IÁ-hoz köthető. Az ország továbbra is az iszlamista terrorizmus célkeresztjében áll, és további támadásokkal kell számolni.


A 2016-ban történt támadások az úgynevezett individuális dzsihád megnyilvánulásai voltak, vagyis egyedül vagy legfeljebb néhány tagból álló hálózatok követték el a merényleteket. Azonban a következő időszakban egyedül tevékenykedő terroristák és "terrorkommandók" is hajthatnak végre támadásokat - mondta a belügyminiszterrel közösen tartott tájékoztatón Hans-Georg Maassen, a BfV vezetője.


A szélsőjobboldali színtérhez sorolt személyek száma történelmi csúcsra, 23 100-ra emelkedett az egy évvel korábbi 22 600-ról. A legnagyobb csoportot a neonácik alkotják 5800 fővel. Az erőszakra hajlamos szélsőjobboldaliak számát 12 100-ra teszik, ez is rekord. A szélsőjobboldali indíttatású, idegenellenes erőszakos bűncselekmények száma 1408-ról 1600-ra emelkedett. A színtérhez köthető bűncselekmények száma valamennyi típust együttvéve 21 993-ról 22 471-re növekedett.


A szélsőbaloldali csoportok létszáma 26 700-ról 28 500-ra, 2012 óta a legmagasabbra emelkedett. Az erőszakra hajlamosként számon tartott szélsőbaloldaliak száma 10 százalékkal 8500-ra nőtt. A hozzájuk köthető erőszakos bűncselekmények száma viszont csökkent, 1608-ról 1201-re. A bűncselekmények valamennyi típusát együttvéve is mérséklődött a szélsőbal veszélyessége, az esetek száma 2246-ról 1702-re csökkent. Ez azonban főleg annak tulajdonítható, hogy nem volt olyan esemény, amelyre nagyszabású tiltakozó akciókat szervezhetett volna a szélsőbaloldali szubkultúra.


Az idén viszont a pénteken kezdődő hamburgi G20-csúccsal kapcsolatban nagy a készülődés, 8000-nél is több erőszakra hajlamos szélsőbaloldali utazhat Hamburgba más tartományokból és külföldről - húzta alá Thomas de Maiziere, kemény fellépést ígérve minden rendbontás ellen. Nemzetbiztonsági szempontból 2016 meghatározó trendje volt a külföldi hírszerző szervek aktivitásának élénkülése, mindenekelőtt Oroszország, Kína és Törökország részéről. Ezzel kapcsolatban Thomas de Maiziere elmondta: valószínűnek tartja, hogy a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás kampányával összefüggésben nyilvánosságra kerülnek dokumentumok, amelyek a Bundestag ellen 2015-ben elkövetett informatikai támadás révén kerültek illetéktelen kezekbe.


Álhírek és félrevezető információk terjesztésével is számolni kell. Hasonló befolyásolási kísérletek az amerikai és a franciaországi elnökválasztási kampányban is történtek, és minden jel arra utal, hogy a háttérben Oroszország állt - mondta az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com