Nemi erőszak után lett escortlány

Mélyen vallásos szülők gyermeke Gwyneth Montenegro, akinek 18 éves korában vett gyökeresen más irányt az élete.escortlanyNem érdekelte a szex a 18 éves lányt, akit szigorúan neveltek a vallásos szülei. A lány a nagy Ő-nek tartogatta magát, ám a kegyetlen osztálytársai miatt mégsem az igazi vette el a szüzességét. Gwyneth Montenegro, aki anyja kérésére titkolja az igazi nevét, élete akkor vett teljesen más irányt, amikor elment egy házibuliba, ahol többen is megerőszakolták.

Ettől a borzalmas élménytől teljesen értéktelennek, összezavarodottnak érezte magát.

A fiatal lány eldöntötte, hogy bebizonyítja, hogy igenis felnőtt, és meg tud állni a saját lábán. Ennek érdekében, 19 évesen, jelentkezett egy erotikus táncos pozícióra, amivel egy este alatt többet keresett, mint az osztálytársai egy hét alatt, ráadásul rengeteg bókot, és pozitív figyelmet kapott.

Gwyneth Montenegro 21 évesen már luxus prostiként dolgozott, de erről a szülei nem tudtak, mert nekik azt mondta, hogy modellkedéssel keresi a pénzét. A most 36 éves escortlány azt állítja, hogy több, mint tíz ezer férfival bújt ágyba, akik között politikusok, színészek, és énekesek is voltak, akik szívesen vitték külföldre, valamint pénzzel és ékszerekkel halmozták el.

A nő hatalmas vagyont kereset, amit luxus holmikra, és autókra költött, de ennek ellenére bevallotta, hogy mindent másképp csinálna, ha tehetné, ám ez nem jelenti azt, hogy bármit is megbánt volna, pedig voltak kemény pillanatai, hiszen például rászokott a drogra.

gwyneth24 éves korában ennél is nagyobb veszélybe került. Az escortlány ittasan ült volán volán mögé, és súlyos autóbalesetet szenvedett, amit karcolásokkal megúszott, de az eset annyira megrázta, hogy a kórházi ágyán mindent bevallott a szüleinek, és elhatározta, hogy kiszáll a szexiparból.

Gwyneth Montenegro 29 évesen hivatalos pilótajogosítványt szerzett, ám kiderült, hogy vesebeteg, ezért sosem dolgozhatott pilótaként. A nő ekkor visszatért a régi munkájához, de 33 évesen végleg otthagyta az ipart. Most saját vállalkozása van, és könyvet ír.

(Forrás: hir24.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com