Nemzeti parkok, ahol rejtélyes dolgok történtek

Tíz természeti kincs, aminek szépségét megmagyarázhatatlan és hátborzongató események árnyékolják be.A Nemzeti Parkokról legelőször az jut az eszünkben, hogy védett területek, ahol különleges élővilággal találkozhatunk. A gyönyörű természeti kincsek ugyanakkor sokszor nem csak veszélyeztetett, hanem veszélyes helyek is, ahol különös, ijesztő események intenek óvatosságra.

A Smoky-hegy: Tennessee és az Észak-Karolinai határ mentél található a Smoky-hegy, ahol már számos embernek nyoma veszett. Az egyik legkülönösebb eset 1969-ben történt, amikor a 6 éves Dennis Martin a családjával kirándult a területen, majd eltűnt.

A következő hetekben a keresőegység kitartóan kereste a gyereket. Ebben az időszakban voltak, akik azt jelentették, hogy az erdőben látták, míg mások azt állították, hogy Dennis ruhadarabjait találták meg.

Az eltűnt gyerek soha nem került elő, ezért csak találgatások vannak arról, hogy mi történhetett vele. Az egyik teória szerint Dennist elrabolták, a másik elmélet azt feltételezni, hogy vadon élő állatok támadták meg. A kisfiú ügye csak egy a hegyen történt sok rejtélyes eltűnések közül.

Furcsa struktúrák: A közelmúltban furcsa, fából készült szerkezetek jelentek meg a Santa Fe Nemzeti Erdőben. A véletlenszerűen felbukkanó építmények több, mint 1000 fából állnak, több, mint 6 méter magasak és 4 méter az átmérőjűk.

Az erdészek amiatt aggódnak, hogy a fa ilyen formában erdőtüzet okozhat. Ha kiderül, hogy a szerkezeteket valaki szándékosan csinálta, és elkapják az illetőt, akkor az elkövetőt 5000 dolláros bírságra és hat hónap börtönre ítélhetik.

Egyelőre senki sem tudja, hogy ki és miért építette a szerkezeteket. Ennek ellenére sokan úgy vélik, hogy egy olyan kultusz munkájáról lehet szó, amelynek tagjai rituális célokra használná az építményeket.

A kísértetjárta csatatér: A polgárháború egyik legvéresebb csatája zajlott le a Gettysburg Nemzeti Katonai Parkban. A harc három napjában több, mint 50 ezerre nőtt az áldozatok száma, ma pedig évente több száz paranormális jelenségről tesznek jelentést a szemtanúk.

Sokan arról beszélnek, hogy polgárháborús egyenruhát, régimódi fegyvereket viselő alakokat láttak. Ray Hock, dokumentumfilm színész, azt állította, hogy az egyik barátjával töltényeket kaptak egy különös alaktól, aki akkor már eltűnt, amikor felnéztek. A töltényeket később megvizsgálták. Kiderült, hogy 1863-ból származó polgárháborús golyók voltak.Hawaii tűzlabdák: Babona és rejtély övezi a Hawaii Nemzeti Parkban található vulkánokat. Az egyik megmagyarázhatatlan jelenség 1998. március 27-én történt, amikor egy kék fénysugár bevilágította az éjszakai égboltot. Emellett erős zúgást lehetett hallani.

A helyiek közül több százan állították, hogy láttak egy pilótát, aki abban az időben a levegőben volt. A jelenéssel egy időben a hőmérséklet drámaian megemelkedett. A hatóságok később azt mondták, hogy egy meteor okozta a robbanást.

A hivatalos magyarázat nem győzte meg az összes hawaii lakost, mert többen biztosak abban, hogy felébredt az egyik istenük, aki dühös az emberiségre. Ez azonban csak egy a Hawaii-szigeten tapasztalható rejtélyes jelenségek közül.

Állítólag sok turista, aki a vulkánoktól követ vitt haza, vissza is vitte azt, mert elátkozottnak gondolták. Megint mások szellemeket láttak a vulkánok közelében.

Az Alvilág őre: A világ egyik leghíresebb parkja a Grand Canyon Nemzeti Park, ami tele van titkokkal és folklórral. Korábban a kanyonban törzsek éltek, köztük a leghíresebbek is, a Hopik, akik egyes vélekedések szerint, titkos földalatti rendszereket alakítottak ki.

A Hopai legendák úgy tartják, hogy Maasaw egy halhatatlan lélek volt, akit alvilági őrzőnek neveztek, mert nem tudott meghalni. A leírások szerint Maasaw, a holtak ura egy csontváz, aki a kanyonban él.

Azok közül néhányan, akik ott töltötték az éjszakát, arra panaszkodtak, hogy különös rosszullét fogta el őket. Habár a Grand Canyon Nemzeti Park nem tekinthető veszélyesnek, mégis sok baleset történik a területen.

Rejtélyes erő a Washington Erdőben: 2018. január 27-én az Olimpiai Nemzeti Parkban egy hihetetlen erős erő kidöntött több, mint 100 fát. A szakértők szerint a szél vagy más meteorológiai jelenség állhatott a dolog hátterében, ám az időjárási adatokból az derült ki, hogy semmi rendhagyó nem történt.

A park látogatói este jelentették be, hogy recsegő hangokat hallanak, emiatt mások földcsuszamlást, kisebb földrengést sejtenek a háttérben, de erre sincs elég bizonyíték. Az máig rejtély, hogy mi okozta a fák kidőlését és károsodását.

Az eltűnt németek: Kaliforniából Nevadába több, mint hárommillió hektárt foglal el a kopár Death Valley Nemzeti Park, amivel kapcsolatban az egyik legkülönösebb dolog 1996 júliásában történt, amikor a 49 fokban eltűnt 4 német turista.

A csapat legutolsó ismert tartózkodási helye egy szellemváros volt, ahol a látogatói könyvet így írták alá: „Átmegyünk a Passzba.”

A hatóság ebből arra következtettek, hogy ez Mengel Pass lehetett.

Amikor a nyomozók otthon sem találták a turistákat, akkor értesítették az Interpolt. Október 23-án megtalálták a németek autóját, de sem a pénztárcájuk, sem az útlevelük, se semmi másuk nem került elő.

A hatóság azt gyanította, hogy a négy embert elrabolták, ám 2009-ben emberi csontokat találtak a Death Valley-ben. A maradványokról azt állították, hogy „egész biztosak” abban, hogy a csontok az eltűnt németekhez tartóztak. Ezt követően a hatóság semmiféle friss hírt nem mondott.Devil's Den: 1946-ban a 8 éves Katherine Van Alst a családjával táborozott a Devil's Den Nemzeti Parkban. Az egyik nap a kislány eltűnt a táborból. A keresők hat nappal később egy távoli barlangban találták meg a gyereket, aki állítólag nagyon nyugodt volt.

A fürdőruhát viselő Katherine annak ellenére sértetlen volt, hogy milyen magas, sziklás barlangban találtak rá. Sokan úgy gondolják, hogy a kislány valami elől a barlangba menekült. Mások szerint valami odavitte és vigyázott rá.

Shasta-hegy: Shasta-Trinity Nemzeti Kaliforniai Erdőben található a Shasta-hegy, amihez több legenda kapcsolódik, köztük az, hogy a hegyen élt törzsek a New Age-hívők abban hittek, hogy ott található a Föld legfőbb lelki energiapontja.

1931-ben hatalmas tűz pusztított a hegyen, ám a lángokat egy különös köd megfékezte. Ezt a jelenséget a mai napig nem tudta megmagyarázni a tudomány. Emellett a hegyet az ötödik dimenziónak is tekintik.

Mások abban hisznek, hogy a földönkívülieknek nyújt energiaellátási alapot, de olyanok is akadnak, akik szerint a megsemmisült Lemúria fajai élnek a hegyen és azok okozzák a rejtélyes jelenségeket.

A Yosemite UFO: A beszámolók szerint 2002. szeptember 19-én egy lemezalakú tárgy jelent meg a Yosemite Nemzeti Park égboltján. A jelenséget több embernek sikerült lefilmeznie. Pillanatokkal a furcsa tárgy megjelenése után a légierő járművei is megérkeztek, hogy körbejárják a területet, ám a pilóták semmit sem találtak.

A Yosemite Nemzeti Park területén nem ez volt az egyetlen megmagyarázhatatlan esemény, hiszen a látogatók közül már többen állították, hogy különös fényeket láttak az égen. A szakértők szerint meteorokról vagy optikai illúziókról lehetett szó.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

http://ujhazak.com