Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a közlekedési balesetet okozó moldovai férfi ellen

DNS-vizsgálat igazolta, hogy a kiutasított moldáv embercsempész testvére vezethette a Budapesten hét ember sérülésével járó balesetet okozó gépkocsit, a férfi ellen a bíróság nemzetközi elfogatóparancsot adott ki - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a police.hu oldalon.Azt írták: a Nemzeti Szakértői és Kutató Központban soron kívül elvégzett DNS-vizsgálat eredménye is alátámasztotta a nyomozás megállapításait.

A tájékoztatás szerint az Audi S8-ban rögzített genetikai nyom nem egyezik a korábban embercsempészés miatt Magyarországról kiutasított moldovai férfiéval, ám azzal közvetlen vérrokonságot mutat: azaz testvére menekülhetett el a baleset helyszínéről, miután január 5-én éjfél után Budapest XXII. kerületében egy másik autónak csapódott.

A nyomozás kezdeti szakaszában beszerzett adatok alapján a rutin rendőri ellenőrzés elől elmenekülő, majd balesetet okozó gépkocsit egy korábban embercsempészés miatt elítélt férfi okozhatta.

A BRFK közlekedésrendészeti főosztályának eljárása során beszerzett újabb bizonyítékok azonban rámutattak, hogy az eredetileg keresett férfi adatait használó, a testvérére "megszólalásig hasonlító" bátyja ült a kocsiban. A 27 éves moldovai állampolgárságú Tiganciuc Serghei ellen közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények gyanúja miatt már kiadott magyar körözés mellett a BRFK kezdeményezésére, az ügyészség indítványára a bíróság pénteken nemzetközi elfogatóparancsot adott ki - emelték ki.

Azt, hogy a férfi miért használta kiutasított testvére adatait, milyen célból tartózkodott Magyarországon, és a további körülményeket a folyamatban lévő nyomozás feladata tisztázni - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com