Netanjahu a francia miniszterelnökkel találkozva is elutasította a francia békekezdeményezést

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kész a közvetlen tárgyalásokra Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével, de ismételten elutasította a francia békekezdeményezést az Izraelbe látogató Manuel Valls francia miniszterelnökkel tartott közös hétfői sajtótájékoztatóján.

"Hajlandó vagyok az Élysée-palotába menni és négyszemközti találkozót folytatni Abbásszal, minden ügyet, a telepeseket is megvitatni" - jelentette ki Netanjahu a Jediót Ahronót című újság internetes tudósítása szerint. "Egy békekonferencia nem segíti elő a béke ügyét Izrael számára, nem helyettesíti a közvetlen, feltételek nélküli tárgyalásokat a felek között" - tette hozzá, bírálva a június elejére, Párizsba összehívott nemzetközi békekonferenciát.

izraeli zászló

A párizsi békekonferencián a tervek szerint mintegy húsz állam képviselői vennének részt. A konfliktus érintettjei nélkül tervezett első megbeszélések célja az lenne, hogy kiderítsék, miként lehetne újra tárgyalóasztalhoz ültetni az izraelieket és a palesztinokat.

Valls a jeruzsálemi sajtótájékoztatón Netanjahu szavaira válaszul közölte, hogy megvitatja az izraeli miniszterelnök javaslatát Francois Hollande francia elnökkel.

Előzőleg, hétfő reggeli találkozóján Reuven Rivlin izraeli államelnök is a kormányfőhöz hasonló véleményét közölte Vallsszal. "Meggyőződésünk, hogy csakis közvetlen tárgyalásokkal vethetünk véget ennek a százötven éves tragédiának köztünk és palesztin unokatestvéreink között" - mondta Rivlin.

enszköz7

Franciaország eredetileg május végére, majd hogy John Kerry amerikai külügyi tárcavezető is részt vegyen a találkozón, június harmadikára hívott össze egy nagyszabású nemzetközi konferenciát, hogy azon mozgósítsa a nemzetközi közösséget a palesztin-izraeli viszályra "a két népnek két államot" tervező megoldásért.

A többi között az Egyesült Államokat, Oroszországot, az Európai Uniót, az ENSZ-t, Egyiptomot, Jordániát és Szaúd-Arábiát vonná be a tárgyalásokba Párizs. A francia kezdeményezés szerint egy későbbi, az év második felére tervezett találkozón csatlakoznának az izraeliek és a palesztinok képviselői is.

A franciák úgy vélik, hogy a nagyhatalmak közreműködésével az év végéig sikerülhet a lehető legjobb feltételekkel újraindítani a 2014 tavaszán megszakadt közvetlen palesztin-izraeli tárgyalásokat.

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com