Nőket fenyegetett és kényszerített prostitúcióra egy férfi Nógrádban

Nőket kényszerített prostitúcióra egy férfi Nógrádban; az  emberkereskedelemmel, kényszermunkával és kényszerítéssel gyanúsított büntetett előéletű férfit letartóztatták - közölte az MTI-vel kedden a Nógrád Vármegyei Főügyészség.A folyamatban lévő nyomozás adatai szerint a férfit 2020 augusztusában felkereste egyik nőismerőse szállást és segítséget kérve. A férfi egy salgótarjáni fogadóba vitte a sértettet, ajándékokat vett és modellmunkát ígért neki, majd Bécsbe vitte, ahol a beígért munka helyett a nőnek pénzért szexuális cselekményeket kellett végeznie. Az ezért kapott pénzt át kellett adnia a férfinak, aki ekkor már azzal fenyegette őt, hogy kiveri a fogait, vagy megöli, ha nem hajlandó a prostitúcióra. A nőnek később sikerült hazaszöknie Magyarországra - írták.
    

A férfi saját élettársát is folyamatosan terrorizálta: 2020 elejétől fenyegetésekkel kényszerítette az őt elhagyni szándékozó nőt, hogy vele maradjon, továbbá a nagyszüleivel, kiskorú gyermekeivel való kapcsolattartását akadályozta, az ő bántalmazásukkal, valamint a sértett megölésével is fenyegetőzött. Többször ténylegesen is bántalmazta a nőt, volt, hogy akarata ellenére levágta a haját, máskor a lábait pengével vágta meg - közölték.
    

A nyomozó hatóság a fentiek miatt emberkereskedelem, kényszermunka és kényszerítés bűntettével gyanúsította meg, és a nagy tárgyi súlyú bűncselekmények elkövetésének gyanújára figyelemmel előterjesztést tett a büntetett előéletű férfi letartóztatására, melyet a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványozott is a Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája előtt.
    

A bíróság a terhelt jelenlétének biztosítása, a bizonyítás meghiúsításának és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében elrendelte a férfi letartóztatását. A főügyészség közölte: a döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője azonban enyhébb kényszerintézkedés elrendelése iránt fellebbezett, így a letartóztatásról a Balassagyarmati Törvényszék dönt, de a másodfokú döntésig a férfi őrizetben marad.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Börtönbe kellett volna vonulnia.

Autóba ültették, majd fogva tartották

Autóba ültették, majd fogva tartották

Emberrablás bűntett miatt indult nyomozás a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

http://ujhazak.com