Norvégiában a harmadik nem bevezetéséért küzdenek

A norvég baloldali Munkáspárt a választókat gender dinamittal nyerné meg.

A norvég Munkáspárt gőzerővel és rendkívül izgatottan készülődik az ősszel tartandó választásokra. A baloldali párt egyik célja, hogy a norvég útlevelekben fel legyen tüntetve a „harmadik nem” lehetősége a későbbiekben.



Az integrálódott muszlim Mani Hussaini politikus Workers Youth League párt vezetője, amely ugyebár bolsevista-kommunista indíttatású. A norvég jóléti államban.

„Az emberek számára fel kell kínálni azt az opciót, hogy nemcsak nők és férfiak lehessenek, hanem interszexuálisak is.” - nyilatkozta Hussaini a norvég NRK-nak.



Hozzátette, nagyon fontos, hogy a jövőben ez a lehetőség fennálljon az útlevelekben is, mert minden embernek jogában áll eldönteni, hogy melyik nemhez tartozik és ezt a törvényeknek is szigorúan követniük kell!



A Breitbart arról tudósít, hogy a Konzervatív Párt több képviselője nem ért egyet a baloldali javaslattal és nem támogatja azt. Annak ellenére sem, hogy a Munkáspárt szerint az ötlet a fiatalok körében meglehetősen népszerű lett.

Tudva lévő, hogy a norvég parlamenten tavaly áprilisban már próbálkoztak hasonló javaslat átvitelével, de az nem volt sikeres, mert nem volt elég támogatottsága.

A képen gender vonulást látunk.



Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com