Nőtt az Odessza megyei rakétacsapás halálos áldozatainak a száma

Húszra nőtt az Ukrajna déli részén lévő kikötőváros, Odessza környékét ért orosz légicsapások halálos áldozatainak száma - közölte pénteken az ukrán katasztrófavédelem.A megye Bilhorod-Dnyisztrovszkij járására az éjjel mértek csapást az orosz erők, az ukrán déli műveleti parancsnokság közlése szerint Tu-22 stratégiai repülőgépekkel három H-22-es típusú rakétát lőttek ki. Az egyik rakéta eltalált egy kilencemeletes lakóházat Szerhijivka településen, aminek következtében a legfrissebb információk szerint 16-an vesztették életüket. A másik két rakéta üdülőövezetben csapódott be, ahol négy ember halálát okozta. A halálos áldozatok között legalább két gyermek van.
    

A támadásokban 38-an sebesültek meg, köztük hat gyerek, mindannyiukat kórházba szállították.

A kataszrófavédelmi szolgálat munkatársainak nyolc ember sikerült kimenteniük, köztük három gyereket. Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője a Telegram üzenetküldő portálon azt írta, hogy Szerhijivkában a kilencszintes épület külső falai és minden szintjének mennyezete beomlott. Az üdülőközpontban egy kétemeletes lakóépület mindkét szintje és teteje súlyosan károsodott.
    

Az ukrán légierő parancsnoksága közben arról számolt be, hogy a délelőtti órákban az ukrán légvédelem lelőtt egy orosz Forposzt típusú drónt - azaz pilóta nélküli repülőgépet -, amely újabb megsemmisítendő célpontot próbált találni a déli Mikolajiv megyében. Az Ukrajinszka Pravda hírportál hozzátette, hogy a Forposzt csaknem a legdrágább pilóta nélküli légijármű, amely az Oroszországban hadrendben van. Árát hétmillió dollárra becsülik.
   

A United24 adománygyűjtő platform az ukrán fegyveres erők vezérkarával és a digitális fejlesztési minisztériummal közösen bejelentette a "drónhadsereg" elnevezésű projekt elindítását. Ez a program magában foglalja a drónok rendszeres beszerzését, javítását és működési cseréjét, valamint vezetőképzést - számolt be az Ukrajinszka Pravda.
    

A projekt első feladata 200 felderítő drón beszerzése az ukrán fegyveres erők számára, valamint több ezer egyszerűbb drón összeállítása. Az emberek a világ minden tájáról adományozhatnak pénzeszközöket, vagy odaadhatják saját drónjukat az ukrán hadseregnek a United24 internetes oldalán keresztül. Saját drónt külföldről a projektpartnereknek lehet küldeni egy lengyelországi és egy amerikai központba, ahonnan Ukrajnába szállítják. Az ukránok pedig a csomagküldő postaszolgálaton keresztül küldhetik el a hadseregnek.
    

Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő tájékoztatása szerint az ukrán törvényhozás eközben jóváhagyta Dmitro Lubinec új emberi jogi ombudsman kinevezését. A határozatot 250 képviselő hagyta jóvá a 450 fős parlamentben. Mindeközben az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) felvette a kulturális örökségek listájára az ukrán borscs levest, amely a nemzetközi szervezet pénteken hozott döntése értelmében olyan örökség, amely sürgős védelemre szorul. "A borscsért vívott háborúban a győzelem a miénk!" - jelentette ki Olekszandr Tkacsenko kulturális miniszter a Facebookon. Az ukrán borscs főzési kultúrája a szaktárca, valamint Marina Szobotyuk szakértő és Jevhen Klopotenko sztárszakács kezdeményezésére került fel az UNESCO listájára - fűzte hozzá az Ukrajinszka Pravda.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com