Nyolc év börtönre ítélte a bíróság azt a férfit, aki halálra kínozta élettársát

Nyolc év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék pénteken nem jogerősen azt a férfit, aki rendszeresen és durván, puszta kézzel bántalmazta az élettársát; a nő végül belehalt a sérüléseibe - közölte a törvényszék szóvivője az MTI-vel.Dobó Dénes jelezte: a bíróság a férfit halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és 10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. A vádlott legkorábban a büntetése kétharmad részének kitöltését követően szabadulhat feltételesen. Az ítélet nem jogerős, ellene mind az ügyész, mind a vádlott és védője fellebbezett.

    
A bíróság által megállapított tényállás szerint az elvált férfi hosszú évek óta egyedül élt Nagykerekiben lévő családi házában. Sem a közeli hozzátartozóival, sem pedig a lakókörnyezetében élőkkel nem tartott kapcsolatot. A vádlott 2019 végén ismerkedett meg a sértettel, aki egyedülálló volt, és rövid idő után a férfi családi házába költözött. Attól kezdve élettársi kapcsolatban éltek.
    

A 38 éves nő alacsony termetű, vékony testalkatú, gyenge fizikumú volt, és pszichés betegséggel küzdött, amiről a vádlottnak is tudomása volt. A férfi erőszakos, öntörvényű, saját érdekeit és szabályait előtérbe helyező életmódja rövid időn belül meghatározóvá vált kapcsolatukban: a vádlott folyamatos kontroll alatt tartotta a sértettet, aki egyedül nem is közlekedhetett a településen.
   

A férfi agressziója 2020 elejétől fokozódott, rendszeresen és durván bántalmazta az élettársát. 2020. február 18. és február 20. között is puszta kézzel, brutálisan megverte a nőt. Egy ismeretlen szúró eszközzel is bántalmazta, amelynek következtében a nő testén 45 különböző sérülés keletkezett. A vádlott által a sértett fején okozott sérülések jelentős mennyiségű és hosszú idejű vérzéssel jártak. Az asszony a vádlott durva és kitartó bántalmazásába belehalt. A férfi 2020. február 20-án reggel maga értesítette a helyi háziorvost, aki a helyszínen megállapította a sértett halálát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com