Nyolc év börtönre ítélték a barátját "megleckéztetésből" felakasztó férfit

Emberölés kísérlete miatt - nem jogerősen - nyolc év börtönre ítélt a Kecskeméti Törvényszék egy 39 éves kiskunhalasi férfit, aki leütötte, majd öngyilkosságnak álcázva az esetet, felakasztotta barátját - közölte a bíróság szóvivője hétfőn az MTI-vel.Sárközy Szabolcs tájékoztatása szerint a két férfi gyermekkora óta ismerte egymást, rendszeresen találkoztak. Az ügy sértettje kábítószer-fogyasztás miatt rendszeresen pénzzavarban volt, ezért 2015 decemberében a vádlott és szülei házának udvaráról különféle dolgokat lopott el, azokat eladta, amiért el is ítélték. A tárgyak visszakerültek a vádlott családjához, a kár nagyrésze megtérült.

    
A vádlott a lopás miatt megharagudott barátjára, azt hangoztatta, hogy meg fogja őt leckéztetni. 2016 nyarán egy éjszaka elrejtőzött a sértett udvarán, majd amikor a férfi hazaért, hátulról leütötte. Az eszméletlen embert egy a nyakához rögzített hurokkal felakasztotta a kerti zuhanyzó vasállványára. Azt a látszatott akarta kelteni, hogy a sértett öngyilkosságot kísérelt meg.
    

A férfira nagyjából negyedóra múlva élettársa talált rá, aki azonnal értesítette a mentőket. A férfit újraélesztették és kórházba szállították. A gyors orvosi segítségnek köszönhetően életben maradt, de maradandó sérülést szenvedett. A Kecskeméti Törvényszék távmeghallgatás keretében megtartott tárgyaláson nyolc év börtönre ítélte a kiskunhalasi elkövetőt. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, míg a vádlott és a védője felmentés, illetve enyhítés érdekében fellebbezett a Szegedi Ítélőtáblához.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com