Nyolc év fegyházbüntetésre ítéltek egy férfit, aki kirabolt egy idős nőt Taktaszadán

A Szerencsi Járásbíróság rablás bűntettének minősített esete és magánlaksértés bűntette miatt nyolc év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, aki kirabolt egy idős nőt Taktaszadán - közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya kedden az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.Tájékoztatásuk szerint a vádlott tavaly januárban a sértett házához ment, ahová betört és egy plédet szorított a hálószobában fekvő idős, beteg és mozgásában korlátozott asszony arcára. Elvette a nő tárcáját, kivette a benne található négyezer forintot, majd a tárcát a szomszédos telekre dobta.

Azt írták, a büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott fiatal felnőttkorát, azt, hogy kiskorú gyermeke van, beismerő vallomását, valamint azt, hogy a sértettől bocsánatot kért és a kárát megtérítette. Ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a terhelt büntetett előéletét és a hasonló bűncselekmények gyakoriságát - közölték.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com