Nyolc, illetve hat és fél év fegyházbüntetést kapott két zalai drogkereskedő

Jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedés miatt nyolc, illetve hat és fél év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítéltek jogerősen két Zala megyei férfit kedden - közölte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az MTI-vel.A vádhatóság közleménye szerint a 28 éves szentpéterúri férfi és 27 éves hévízi társa 2018 tavaszán állapodtak meg abban, hogy kábítószer-értékesítésbe fognak, és az ebből származó haszonból biztosítják megélhetésüket. A vádlottak Ausztriában 300 gramm marihuánát, majd 150 extasy tablettát vásároltak, később pedig - továbbértékesítési céllal - mintegy 400 gramm amfetamint állítottak elő, valamint jelentős mennyiségű kábítószer előállítására alkalmas további anyagokat szereztek be és tároltak.     


A megszerzett, illetve előállított drog nagyobb részét egyikük Zala megye területén kábítószer-fogyasztóknak értékesítette, az ebből származó mintegy egymillió forintnyi hasznon pedig osztoztak. A Zalaegerszegi Törvényszék egy esztendeje az elsőrendű vádlottat nyolc év fegyházra, társát nyolc év börtönre ítélte. A védelmi fellebbezések folytán eljáró Pécsi Ítélőtábla a másodrendű vádlott büntetését - beismerő vallomására tekintettel - hat és fél év szabadságvesztésre enyhítette, ezt ugyanakkor fegyházban kell letöltenie.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com