Nyolc órán át kellett sorban állnia annak, aki látni akarta a felravatalozott egyházfőt

Nyolc órán át kellett sorban állnia annak, aki látni akarta a Szent Péter-bazilikában felravatalozott Ferenc pápát szerdán.A sorba a Szent Péter téren lehetett beállni, ahova csak többszörös biztonsági ellenőrzés után lehetett eljutni. A bazilikába a jubileumra megnyitott szent kapun lehet bejutni, a pápa nyitott koporsója a főoltár előtt áll.

A 11 órai kezdésre mintegy 20 ezren gyűltek össze a téren: egyháziak és gyerekes családok, rómaiak és zászlókat lengető argentinok. Többen rosszul lettek a melegben, rajtuk a tér közelében állomásozó mentősök segítettek.

A Szent Péter tér megközelítése is gondot jelent, mivel az oda vezető sugárúton a tömeg szabályos falat alkot. A tömeg irányítása a nap folyamán többször is kudarcba fulladt. Csütörtökön reggel héttől éjfélig, pénteken reggel héttől este hétig tart nyitva a bazilika. Péntek este nyolc órakor lezárják Ferenc pápa koporsóját.

A pápa szombati temetésének idején kétezer rendőr és csendőr lesz szolgálatban a Szent Péter tér környékén. Katonák is láthatók gépfegyverekkel. A római repülőtereket működtető hatóság közlése szerint péntektől az utasforgalom növekedésével számolnak, mivel a temetésen résztvevők többsége repülővel érkezik Rómába.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

A Monori Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntette és többrendbeli szexuális visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a nála szakképzési gyakorlaton lévő fiatal fiúkat szexuálisan molesztálta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com