Nyolcvannál több halálos áldozatot megtaláltak, és számos embert keresnek a pénteki villámárvíz nyomán Texasban

Texas állam hatóságainak hétfői hivatalos adatai szerint már a nyolcvanat is meghaladja a pénteki villámáradás halálos áldozatainak száma, miközben változatlanul eltűntként tartanak nyilván harmincnál több embert.Az állam déli és középső részén elterülő texasi dombvidék (Texas Hill Country) megyéi közül legsúlyosabban érintett Kerr megyében 68 ember vesztette életét, 40 felnőtt és 28 gyermek. A legtöbb gyermek a megáradt Guadalupe folyó által elöntött Camp Mystic keresztény tábor lakója volt. A helyi idő szerint hétfő reggeli összegzés szerint 28 ember személyazonosságát egyelőre nem sikerült megállapítani.

A táborban tartózkodók közül 10 gyereket és egy táborfelügyelőt változatlanul keresnek. A folyóvölgyben fekvő további megyékben (Burnet, Travis, Kendall, Tom Green, Williamson) további összesen 13 holttestet találtak meg, valamint 20 eltűntet tartanak számon. Kristi Noem belbiztonsági miniszter hétfői nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a szövetségi, állami és helyi hatóságok nagyon szorosan együttműködnek továbbra is, hogy segítséget nyújtsanak az érintetteknek és felkutassák az eltűnteket.

A miniszter közölte, hogy a szövetségi meteorológiai szolgálat (National Weather Service) pénteken a rendelkezésre álló keretek között kiadott figyelmeztetést az árvízveszélyről és várható áradásról, de hozzátette, hogy a szervezet elavult eszközökkel dolgozik, amelyek korszerűsítésre szorulnak.

A pénteki áradás által érintett szélesebb térségben hétfőn is érvényben volt árvízveszélyről szóló figyelmeztetés a nap során várható nagy mennyiségű újabb eső miatt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com