Nyomot hagyott a Svájcban járt Ördög

Nevezetességek, amelyekhez ördögi legendák fűződnek.satanIsten valamiért nem szeret az emberek között járni, ám a legendák szerint az Ördög imád utazni, és a világ több helyszínén megfordult, ennek pedig olyan nyoma maradt, amit egy-egy utazás alkalmával érdemes megnézni.

Az ördög puncsoskelyhe (Hindhead): A Surrey megyében található Hindhead hatalmas természeti amfiteátrumhoz kapcsolódó történet szerint az Ördög egy nagy csatornát készült építeni, ugyanis így akarta elpusztítani a Sussex megyében épült sok templomot. A munka befejezetlen maradt, mert megszólalt egy kakas, aminek hatására az Ördög fejest ugrott a Pokolba, és így keletkezett a mély völgy Hindhead-ben.svájchídAz Ördög-híd (Svájc): A legenda szerint az Ördög építette a hidat, mert az úri népség hiába próbálkozott meg többször a munkával, mindig csődöt mondtak, ezért a térség vezetője kétségbeesésben azt találta mondani, hogy: „Építsen hidat az Ördög!”

Ahogy ez elhangzott, úgy jelent meg az úri nép előtt az Ördög, aki természetesen alkut ajánlott, ami úgy szólt, hogy segít megépíteni a hidat, de ezért cserébe megkapja annak a lelkét, aki elsőként átmegy rajta.

Az úriak belementek az alkuba, mert még az Ördögnél is furfangosabbak voltak, ugyanis nem embert, hanem egy kecskebakot küldtek át elsőként a hídon.

Az Ördög ettől olyan ideges lett, hogy dühében egy hatalmas sziklát hajított a szorosba, hogy azzal döntse romba a hidat, ám egy asszony keresztet vésett a kőbe, ami úgy megzavarta az Ördögöt, hogy elvétette a célt.

A szikla a szorosba esett, amit ma „Ördögkőnek” neveznek. 1977-ben a 220 tonna súlyú sziklát 127 méterrel arrébb vitték, hogy legyen hely a Gotthárd-autópályának. Ez a művelet 300 ezer svájci frankba került. A helyi monda szerint a szikla eltolása az oka annak, hogy több rejtélyes baleset történt a Gotthárd-közút alagút 17 kilométeres szakaszán.lábnyAz Ördög lábnyoma (Németország): A legenda szerinte egy építőmester szövetkezett az Ördöggel, hogy templomot építhessen. A sarkantyús csizmát viselő Ördög csak annyit kért cserébe, hogy a templomnak ne legyenek ablakai.

Amikor elkészült az épület, akkor az Ördög belépett a főkapun, ahonnan nem látta az oldalablakokat, a középső ablakot pedig eltakarta a hatalmas oltár. A Pokol Ura elégedett volt, hiszen ki szeretne egy sötét templomban imádkozni?

Az Ördög örömében olyan nagyot ugrott, hogy a lába nyomot hagyott, ám nem ez volt a legnagyobb problémája, ugyanis ugrás közben meglátta, hogy a templomnak valójában sok ablaka van. Ettől olyan dühös lett, hogy kiviharzott a Frauenkirche épületéből, aminek környékén azóta minden évszakban fúj a szél.ördöghídAz Ördög híd - Ponte del Diavolo (Olaszország): Magdolna hídnak is nevezik a XI. században épült hidat, ami azért készült, mert erre vezet a Franciaországból induló és Rómába vezető zarándokút.

A legenda szerint az építőmester alkut kötött az Ördöggel, aki segített a híd megépítésében, de azzal a feltétellel, hogy annak a lelke, aki elsőként átkel rajta, az övé lesz. Az építőmester azonban nem embert, hanem egy fehér kutyát küldött át először a hídon, mire a dühös Ördög a folyóba ugrott. A mendemondák szerint a ködös októberi estéken feltűnik a fehér kutya a hídon.szerbiaDjavolja Varos (Szerbia): Szerény és vallásos emberek éltek Szerbia azon területén, ami az Ördög lakhelye is volt egyben, a legenda szerint, ez pedig igencsak zavarta az Ördögöt, ezért kitalálta, hogy hogyan fogja megváltoztatni a jámbor lelkek gondolkodásmódját.

A Pokol Ura elkészítette az ördögök vizét, ami egy forrásból fakadt. A jóhiszemű emberek közül többen megkóstolták a vizet, aminek hatására megőrültek, elfelejtették a származásukat. Egy testvérpár például össze akart házasodni, miután nagyot kortyoltak a vízből.

Az esküvő napján a terület felett őrködő tündér imádkozni kezdett az Istenhez, hogy akadályozza meg a vérfertőző frigyet. A fohászt meghallotta Isten, aki a ceremónia időpontjában jeges széllel fagyasztotta meg a násznépet.

Az ördögi víz ma is szivárog, a kővé vált násznép pedig most is áll. A legenda apáról, fiúról száll, s így alakult ki az a geomorfológiai érdekesség, aminek a neve Đavolja Varoš, azaz az ördög városa.nyílAz Ördög nyílvesszője (Boroughbridge): Több hegyes kőből áll a yorkshire-i Boroughbridge mellett található Ördög nyílvessző. A legenda szerint az Ördög hajította oda a köveket.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com