Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Alig egy nap alatt sikerült azonosítani és elfogni azt a férfit, aki három idősebb nőt szexuálisan inzultált Miskolcon.Szexuális kényszerítés miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 31 éves helyi férfival szemben, aki egy 84 éves, egy 75 éves és egy 61 éves nőt szexuálisan inzultált. A férfi március 19-én 15 óra 45 perckor a Nagyváradi utcában hátulról átkarolt egy nőt, és csípőjével toló mozdulatokat tett, amit néhány másodpercig folytatott, majd elmenekült.

Ezt követően 16 óra 15 perckor a Szabó Kálmán utcában egy 75 éves nőt támadott le az előzőhöz hasonló módszerrel. A harmadik imitált aktus 16 óra 53 perckor történt a Hejő utcában, amikor is a férfi egy 61 éves nővel próbált meg erőszakoskodni, majd ismét elmenekült.

A bejelentéseket követően részletes személyleírás volt a rendőrök birtokában, és az az információ, hogy a férfi jellegzetes bukósisakban hajtotta végre cselekményét.

Pocsai Zsolt rendőr alezredes a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály vezetőhelyettese az esetek utáni napon, már munkaidőn túl haladt autójával a Pesti úton, amikor egy jellegzetes bukósisakot viselő, rolleres férfi elé kanyarodott. A korábban begyűjtött adatok alapján erősen vélelmezhető volt, hogy az előző nap elkövetett bűncselekményeket a rolleres követte el, ezért a nyomozó feltartóztatta a férfit, aki későbbi kihallgatásán beismerő vallomást tett.

A Miskolci Rendőrkapitányság előterjesztést tett az ügyészségen bűnügyi felügyeletének indítványozására.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com