Olasz kormányfő: ne súlyosbodjon a szíriai helyzet

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: A szíriai légicsapások kizárólag a vegyi fegyverek gyártásának és használatának a megakadályozását szolgálták, a helyzetnek azonban nem szabad súlyosbodnia - mondta Paolo Gentiloni ügyvivő kormányfő a Rómában szombaton tartott sajtónyilatkozatában.Paolo Gentiloni indokoltnak nevezte a katonai műveletet, hangsúlyozva, hogy "annak, ami történt, korlátozottnak kell maradnia (...) nem ez az ideje a helyzet súlyosbításának". "Ez a vegyi fegyverek betiltásának az ideje" - tette hozzá az olasz ügyvivő kormányfő.

    
Kijelentette, hogy Olaszország nem vállalt aktív szerepet a beavatkozásban, de logisztikai támaszt nyújtott a szövetségeseknek, elsősorban az Egyesült Államoknak. Hangsúlyozta, hogy olaszországi támaszpontokról azonban nem indult közvetlen támadás Szíria területére. Megjegyezte, hogy Olaszország a szíriai konfliktus kezdete óta a párbeszédet szorgalmazza az erő alkalmazása helyett. Paolo Gentiloni szerint nincs túl késő a szíriai válsághelyzet megoldására.
    

Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője közösségi oldalán "borzalmas tévedésnek" nevezte a szíriai légicsapásokat. Azt írta, Olaszország ne vállaljon bűnrészességet a katonai műveletekben. Matteo Salvini korábbi bejegyzése szerint, ha ő lesz Olaszország miniszterelnöke, a Moszkva és a NATO közötti közeledésért fog tenni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com