Olaszországban hatósági akció indult a kiskorú bandák felszámolására

Az olasz hatóságok szerint eredménytelennek bizonyultak az elsősorban másod- és harmadikgenerációs migráns fiatalok bűnbandáival szembeni eddigi intézkedések, ezért - mint Giorgia Meloni miniszterelnök bejelentette - a kormány szigorítani kívánja a bűncselekményt elkövető kis- és fiatalkorúakkal szembeni jogszabályokat, akár kiutasítást is elrendelhetnek.A miniszterelnök azokra a bandákra utalt, amelyeket angol kifejezéssel babygangnak neveznek, vagy olaszul maranzaként emlegetnek. A maranza elnevezést az ország északi részén már a nyolcvanas években a külvárosban élőkre használták, akik márkás ruhák utánzataival hívták fel magukra a figyelmet.

Délen az észak-afrikai bevándorlókat nevezték így. Tizenöt és tizennyolc év közötti tinédzserekről van szó, jelentős többségükben másodgenerációs bevándorlókról, akiket csoportokban látni a nagyvárosok utcáin.

Milánóban az utóbbi hetekben több, szintén tizenéves olasz fiatalt vettek körbe és raboltak ki.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szilveszter éjszakáján észak-afrikai fiatalok két nagyobb csoportja versenyzett egymással a római Colosseumnál abban, hogy melyikük tud több személyt és járművet petárdával megdobálni. Firenze központjában közel negyven marokkói és tunéziai fiatal verekedett össze.

A fiatalok alkotta bandák tagjai kést hordanak maguknál, elég egy szó vagy egy szerintük sértő arckifejezés, és rátámadnak olasz kortársaikra - nyilatkozta Federico Ranieri, a Firenze a firenzeieké nevű csoport vezetője az egyik olasz kereskedelmi televíziónak.

A belügyminisztérium adatai szerint a pandémia óta a kiskorúakkal szembeni feljelentések száma harminc százalékkal emelkedett. A lopást elkövetők egynegyede 18 évesnél fiatalabb. "Alulbecsültük a jelenséget, és most már nem tudjuk ellenőrzés alatt tartani" - nyilatkozta még tavaly a RAI közmédiának Ilario Castelli, az NSC csendőrszakszervezet titkára.

Elmondta, hogy az Olaszországban született másodgenerációs bevándorló fiatalok nem tudnak beilleszkedni, és nem érzik Olaszországot sajátjuknak. Hasonló hátterű kortársaikkal "falkaszellemben mozognak: legújabb típusú mobiltelefonjuk van, aranyékszereik és tömött pénztárcájuk. Először lopnak, azután következik a rablás és a kábítószerkereskedelem".

Hangsúlyozta, hogy a bandák tagjainak nyolcvan százaléka migráns, de a fiatalkori bűnözés az olaszok között is erősödött. A Meloni-kormány 2023-ban intézkedéscsomaggal igyekezett fellépni a fiatalok társadalmi lezüllése és az oktatási szegénységgel szemben, miután a Nápoly részét képző Caivanóban olasz kiskorúak csoportja megerőszakolt egy 10 és egy 12 éves lányt.

Az úgynevezett Caivano-rendelet szigorúbban bünteti a kötelező oktatásból való kimaradást, amiért akár egy év börtönt is kiszabhatnak a szülőkre. Ezen kívül a hatóságok már 14 éves kortól elrendelhetik, hogy a bűncselekményt elkövető fiatalt kizárják a városok bizonyos részeiről, például a stadionokból, sétálóutcákról, szórakozóhelyekről.

Szigorították a büntetést a fegyvert viselő vagy kábítószerkereskedelemben részt vevő fiatalok esetében. Szankciókat vezettek be a gyerekek okostelefon-használatát nem kellően ellenőrző szülőkkel szemben."A rendelkezések nem voltak elegendőek. További szigorításra van szükség" - hangoztatta Giorgia Meloni január 9-i sajtótájékoztatóján.

Közlése szerint fel kell számolni az arcukat elfedő, szúrófegyverekkel közlekedő fiatalok csoportjait, akik az utcákon, az iskolák környékén, a közlekedési eszközökön lófrálnak. A tervek között szerepel az érintett fiatalok személyi igazolványának, útlevelének, jogosítványának és tartózkodási engedélyének visszavonása. Büntetni kívánják nemcsak őket, hanem szüleiket is.

Az Olaszországba felnőttkíséret nélkül érkezett tizenévesek a kiutasítást kockáztatják.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com