Öngyilkos lett a fiú, aki a búcsúlevelében elmondta, hogy hol hagyta a karácsonyi ajándékot

Kieran Lister a halált választotta a szerelmi bánat feldolgozása helyett. Elkeserítő üzenetet hagyott hátra a volt barátnőjének a 20 éves Kieran Lister, aki a Facebookon írta meg, hogy véget vet az életének, valamint elárulta, hogy a lány hol találja a neki szánt karácsonyi ajándékot.

Lister december 12-én posztolta, hogy többé nem tudja, hogy mit tegyen, de nem a lány hibája az, amire készül.

Hozzátette, hogy bocsánatot kér mindenkitől, akit cserbenhagy, a Facebookot pedig arra kérte, hogy ne töröljék a bejegyzését, mert szerette volna, ha ezzel sikerül felnyitnia azok szemét, akik keresik a boldogságot.

A szerelmi bánatban szenvedő fiatal posztjához érkeztek is ilyen hozzászólások. Az egyik így szólt:

„A legkisebb dolgot is hatalmasnak látod, ha mentális beteg vagy. Én depressziós vagyok, ami mellett személyiségzavarral küzdök. Meg akartam ölni magam, de rosszul végződött. Kórházba kerültem és pszichiátrián kezeltek.

Nem leszek önző attól, hogy beteg vagyok és nem tudom kezelni azokat a helyzetek, amelyeket mások igen. Akik szerint a fiú önző volt, azok gondolják át, mert nem tudhatják, hogy milyen érzés, ha még soha nem élték át.”

Lister eltűnését december 12-én jelentette be az aggódó családja, mert senki sem tudta, hogy hol lehet. A fiú holttestét másnap találták meg, az idegenkezűséget pedig azonnal kizárták.

Kieran búcsú bejegyzésében ez állt:

„Többé nem tudom, hogy mit tegyek. A barátnőm, akivel 2 évig együtt voltunk (tudom, sokan úgy gondolják, hogy ez nem hosszú idő), úgy határozott, hogy nem működik a kapcsolatunk. Két év kötődés, boldogság hosszú idő, ezért most, hogy szakítottunk, úgy érzem, hogy szerelem nélkül nem tudok boldogulni.

Ő volt és lesz a mindenem. Nem hiszem, hogy túl leszek rajta. Nem akarom megvárni, amíg túl leszek rajta, mert ő a világon az egyetlen, aki boldoggá tudott tenni. Ez nem az ő hibája. Egyszerűen a végén már nem illettünk össze. Sok rosszat elkövettem a kapcsolatunkban, ami végül ide vezettet. Az első naptól az utolsóig úgy kellett volna törődnöm vele, mint a legelején, amikor a legboldogabbak voltunk.”Lister arról is írt, hogy a lakását és az autóját a lányra hagyja, valamint arra kérte a volt barátnőjét, hogy adja el mindenét, a pénzt tartsa meg, és költözzön egy szebb helyre valakivel, aki tényleg törődik vele. Végül azt is elárulta, hogy a lány a padláson találja a neki vett karácsonyi ajándékot.

Lister így folytatta az üzenetét:

Vidd el az ajándékot, és legyen nagyon jó, boldog karácsonyod. Ezt kívánom neked, az ajándékon pedig nagyon sokat gondolkodtam.”

Az üzenet végén Lister még egyszer bocsánatot kért azoktól, akiknek fájdalmat okoz, akiket cserbenhagy, majd ezzel zárta élete utolsó bejegyzését:

Bújócskázzunk, de soha ne hagyjunk fel az igaz boldogság keresésével.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com