Öngyilkos merényletre készülő állítólagos terroristát lőtt le a rendőrség Dél-Törökországban

A török rendőrség állítólag öngyilkos merényletre készülő terroristát lőtt le szerdán a dél-törökországi Mersinben - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.A beszámoló szerint a feltételezett terrorista, akinek a testén robbanóövet találtak a hatóságok, a város egyik központi rendőrőrse ellen tervezett támadást végrehajtani. A belügyminisztérium közölte: a terrorista szíriai állampolgár és az Iszlám Állam tagja volt.

    
A tartományi kormányzóság írásos nyilatkozata alapján a rendőrség az őrs közelében egy gyanúsan viselkedő férfira, akit arra szólított, hogy álljon meg. A gyanús férfi nem engedelmeskedett a kérésnek és tovább sétált a rendőrőrs felé, majd mielőtt a kezét a válla alatt található kábelre tette volna, lelőtték. Az Anadolu értesülései szerint a lelőtt férfi az apjával együtt bérelt egy lakást a rendőrőrs mögötti utcában.


Sait Kücükoglu, a lakás tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy a bérlők három évvel ezelőtt állítólag Szíriából érkeztek Mersinbe. Nem dolgoztak, rokonaik, szomszédaik segítették őket - tette hozzá. Azt is elmondta, hogy soha nem gyanakodott rájuk, a lelőtt férfi a kezdetek óta beteg volt, az oldala mintha le lett volna bénulva, ami miatt fél éve kórházi kezelésre is járt.
    

Az IÁ dzsihadistái és kurd kisebbség függetlenségéért harcoló szélsőségesek az utóbbi években számos pokolgépes, illetve öngyilkos merényletet követtek el különböző török városokban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com