Öngyilkosok erdeje Japánban – megrázó képek +18

Nem lehet tudni, hogy az öngyilkosok milyen indítékból végeznek magukkal. Az elkeseredés, vagy talán a tradíció vezet idáig?


Ezt ép elméjű embernek soha nem lehet megérteni, mert egyes emberek azt állítják, hogy az öngyilkosok bátrak, illetve gyávák. Mi lehet az a végső elkeseredés, amely az emberek saját életüknek vetnek véget?

1

Világszinten, az első helyen áll a San Franciscóban lévő Golden Gate híd.

A második helyen pedig a Japánban lévő „fák tengere” nevű 35 ezer négyzetkilométeren elterülő erdő, ahová az emberek azért mennek el, mert onnan már visszajönni nem kívánnak.

Az Aokigahara kísérteties története még a XIX. században szoros összefüggésben volt magával a halállal. Japán emberek egy időben ide kísérték ki a nagy tiszteletben lévő idős családtagjaikat, hogy itt hagyják őket meghalni.

Tudnunk kell, hogy a japán ember rendkívül tiszteli őseit és a nálánál idősebb embereket.

2012-04-27/Japan/Azusa Hayano, Yukai forest.

2002-ben ebben az erdőben 78 holttestet találtak és ez a szám 2003-ra 100-ra nőtt! 2004-ben itt még 108-an lettek öngyilkosok. 2010-ben pedig 247 öngyilkosságból 54 négy végződött tragédiával.

A sikertelen öngyilkossági kísérletek alapján úgy tűnik, hogy a sikertelen próbálkozások után a japánok nem kísérlik meg újra az ellenük irányuló rossz dolgot, a rossz helyen.

Náluk ez a dolog az önkritika eredménye és azt hiszik, hogy tettük után jó helyre kerülnek.

Az öngyilkosságot elkövetőket ugyanúgy elítéli a Jóisten, mint bármely embert. Azonban ezzel vigyázni, kell, nehogy halálunk után egy valós és örök rossz helyre kerüljünk?

3

4

5

6

7

8

2012-04-26 Japan/Yukai forest.

10

Forrás: life

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com