Önmaguk összevagdosására kényszerítette a diákjait a megőrült tanár

Borzalmas történetek, amelyekben a legfélelmetesebb, hogy valóban megtörténtek.Nincs szükség szellemekre, démonokra, egyéb természetfeletti részletekre ahhoz, hogy egy történet igazán horrorisztikus legyen, hiszen az élet már számtalanszor bebizonyította, hogy az emberek mennyi szörnyűségre képesek.

Íme öt borzasztó történet, ami a valóban megtörtént!

Ördögűző tanár: Eleinte zaklatott, de kedves tanárnak ismerték a 35 éves Danielle Harkinst, aki remek kapcsolatot ápolt a diákjaival. A floridai Petersburg-i ázsiai szociális szervezetnél dolgozó Harkins magánéleti gondokkal küszködött, ugyanis a nehéz válása mellett a két kisgyermeke elhelyezése sem ment könnyen.

A tanár válását 2012-ben véglegesítették, ami után Harkins különösen kezdett viselkedni, vallási fanatikussá vált, azon belül is az angyalok és a démonok érdekelték a leginkább. 2012. június 09-én Harkins azt kérte egy diákcsoporttól, hogy rakjanak egy kis „máglyát” a móló közelében.

A diákok azt hitték, hogy a tanár tábortüzes estét talált ki nekik, ám legnagyobb döbbenetükre Harkins megvádolta őket azzal, hogy démonokkal szövetkeznek, majd ördögűzést akart végrehajtani rajtuk.

A zavart és rémült diákok teljesítették Harkins tűz körüli táncolásra szóló utasítását, de amikor a tanár azt parancsolta, hogy vágják meg egymást, hogy így „kiszabadítsák a démonjaikat”, akkor arra már nem voltak hajlandóak.

A feldühödött Harkins megragadta a diákok egyik kezét, amit parfümbe mártott, és felgyújtott.

Egy másik fiatal kezét letört üveggel vagdosott össze, és többeket is arra kényszerített, hogy vágják meg magukat. A diákok csak néhány nappal később mertek beszélni a történetről. Harkins 6 hónapos börtönbüntetést kapott.

Horror a Csicsijimán: 1944. szeptember 02-án vezette az amerikai haditengerészet Avenger repülőgépét a 20 éves George H.W. Bush, aki nyolc társával a japán Bonin-szigetekhez tartozó Csicsijima-sziget felé tartott, hogy támadást indítsanak a rádiótorony ellen.

Bush ledobta a repülőjében lévő négy bombát, de a szigeten tartózkodó japán katonák lelőtték az ő és a társai repülőgépét. Mind a vízben landoltak. Bush társait elfogták, megkínozták, majd megölték.

Yoshio Tachibana japán altábornagy azt az utasítást adta, hogy négy hullát főzzenek meg, majd azok máját és combjait zöldségekkel, szójaszósszal leöntve egyék meg. Mindeközben Bush, akit nem sikerült elfogni, egy mentőtutajon vesztegelt órákon át, mire végül egy amerikai tengeralattjáró megmentette.

Később háborús bűncselekmények miatt kivégezték Guamban azokat a japán tiszteket, akik felelősek voltak a szigeten történt kannibáleseményért. George H.W. Bush az Egyesült Államok 41. elnöke lett 1989-től 1993-ig.

Vértócsa: Sydney délnyugati részén található a Riverwood Általános Iskola, aminek tanárai azt hitték, hogy a pihentető iskolai szünet után nyugodt első tanítási napjuk lesz, de ebben nagyot tévedtek, ugyanis hatalmas vértócsát találtak a padlón.

A rendőrség megállapította, hogy a vér legyen bárkié, az biztos, hogy az illető rengeteg vért vésztett, és komoly orvosi ellátásra szorult. Az egész környéket átkutatták, de mégsem találták meg az áldozatot, ami már azért is különös, mert 2 méter magas szögesdrótot húztak az iskola köré.

Egy sérült ember biztos, hogy nem tudna megmászni egy ilyen magas kerítést. A vizsgálatokból kiderült, hogy az áldozat férfi volt, de az ügyet nem sikerült megoldani.A düh gyermeke: Gyönyörű, ragyogó kék szemű kislány volt Beth Thomas, akinek anyukája akkor halt meg, amikor a gyerek csak 1 éves volt. A kislány és az öccse, Jonathan a vér szerinti apjuknál maradt, aki szexuálisan bántalmazta őket. Végül a gyerekvédelem elvette a férfitól az akkor már 19 hónapos kislányt és 7 hónapos kisfiút.

A testvéreket egy gyermektelen pár fogadta örökbe, majd hamarosan rájöttek, hogy valami nincs rendben a kislánnyal, akinek aggasztó és erőszakos viselkedéséről dokumentumfilmet forgattak, mikor 6 éves volt.

Az 1990-ben bemutatott dokumentumfilmben Beth elárulta, hogy az örökbefogadó szülei bezárják a szobájába, hogy nehogy leszúrja őket. Arról is beszélt, hogy szexuálisan bántalmazta az öccsét, megkínozta a család kutyáját és megölte a fészekben talált madárfiókákat. Egyszer Jonathant is megpróbálta megölni.

Kiderült, hogy Beth reaktív kötődési rendellenességben (RAD) szenved, ezért nem tud kötődést kialakítani a gondozóival. A kislány örökbefogadó szülei, Tim és Julie elvitték egy terapeutához, Connell Watkinshez, aki vállalta Beth kezelését.

A terápia hatására Beth tünetei egy éven belül javultak, méghozzá annyira, hogy már képes volt megbánást mutatni. Évekkel később Beth szakképzett ápolónő lett, majd kiadott egy könyvet, aminek megjelentetésében a második örökbefogadó anyja, Nancy segített neki.

A hajó ablaka: Angol színésznő volt Eileen Isabella Ronnie Gibson, avagy ismertebb nevén Gay Gibson, akiről azt pletykálták, hogy szívbetegsége miatt gyakran „elkékül” a szája, majd összeesik a próbákon.

A Clifford Golden Boy című produkciójában szereplő Gibson 1947-ben utazott haza Dél-Afrikából Angliába, amikor a tengerjáró hajó egyik gondnoka, James Camb szeme megakadt rajta.

Később Camb azt állította, hogy intim viszonyba került a 21 éves gyönyörű színésznővel az első osztályú kabinban. Egy ilyen alkalommal a gondnokot Gibson kabinjában találták, de a nő eltűnt. Az arról szóló történetet, hogy mi történt Gibsonnal, Camb többször megváltoztatta, ahhoz viszont ragaszkodott, hogy a színésznő rohamot kapott szex közben, és meghalt.

Később bevallotta, hogy pánikba esett, amikor rájött, hogy Gibson meghalt, ezért a holttestet kidobta a hajó ablakán. Azt mindvégig tagadta, hogy ő ölte meg a nőt, és azt állította, hogy csak azért szabadult meg a holttesttől, mert félt, hogy elveszti a munkáját és a családját. Camb 11 évet töltött börtönben a bűncselekmény miatt. Gibson holtteste soha nem került elő.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com