Óránként öt erőszakos cselekménnyel kapcsolatos feljelentést tesznek Ausztriában

Óránként öt erőszakos cselekménnyel kapcsolatos feljelentést tesznek az osztrák hatóságoknál, a szakértők az ausztriai bűnesetek emelkedésével számolnak az Österreich című napilap keddi beszámolója szerint.

A 2015-ös bűnügyi statisztikai adatok szerint 517 ezer bűnesetről érkezett feljelentés az osztrák hatóságokhoz, amely kevesebb, mint a korábbi években, hiszen tavalyelőtt összesen 528 ezer és 2013-ban 546 ezer bejelentett bűncselekmény volt.

PROZESS UM INZESTFALL IN AMSTETTEN:

A cikk kiemeli, hogy az erőszakos cselekményekkel kapcsolatos feljelentések száma azonban tavaly mintegy fél százalékkal nőtt az azt megelőző időszakhoz képest. A lap számok ismertetése nélkül közölte, hogy ez a tendencia mutatkozott meg 2016 első félévében is.

Az újság emlékeztet, hogy 2015-ben mintegy 10 ezer feljelentés érkezett embercsempészek ellen. Ugyan a menekültek áradata idén csökkent, a szakértők 2016-ban mégis a csempészek ellen tett feljelentések gyakoriságának növekedésével számolnak - jegyzi meg a cikkíró. A beszámoló arra is kitért, hogy a menekültek által elkövetett bűnesetek száma nem magasabb, mint az osztrák állampolgárok által elkövetettek.

A lap a belügyminisztérium tájékoztatására hivatkozva azt közölte, hogy a lopások és a testi sértések száma, valamint a drogkereskedelem mértéke megnőtt az utóbbi időben.

Az újság tájékoztatása szerint a rendőrség nagyjából 44 százalékos hatékonysággal deríti fel az eseteket, amely nagyobb hatékonyságot jelent a korábbbi időszakhoz képest. A rendőrség minél következetesebben lép fel, annál több tettre derül fény - olvasható a lapban.

Csupán minden negyedik osztrák érzi magát otthonában biztonságban - írta az Österreich az IMAS linzi közvélemény-kutató intézet adataira hivatkozva. Az ezer ember részvételével végzett felmérés eredménye szerint a megkérdezettek 58 százalékát most jobban foglalkoztatja az otthonának biztonsága, mint húsz évvel ezelőtt.

A válaszadók 24 százaléka egészen, míg 48 százalék többé-kevésbé érzi magát biztonságban otthon. A cikk megjegyzi, hogy az osztrákok nyolc százalék már beszerzett fegyvert.

A felmérés szerint leginkább Alsó-Ausztria, Burgenland és Bécs tartományokban bizonytalanok az emberek, mindhárom régióban nagyjából a megkérdezettek 67 százaléka vélekedik így.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com