Orbán: egy győztes csapathoz tartozunk

A kormányfő csütörtökön a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XV. plenáris ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban értékelte kormánya munkáját.

Úgy fogalmazott, ma már szerte a világban egyre könnyebb kiállni Magyarország mellett, pedig az elmúlt években ez egyáltalán nem volt így. Orbán Viktor köszönetet mondott a határon túli magyarok vezetőinek, hogy az elmúlt években "az ellenszél ellenére" is "bátran és tiszta szívvel" kiálltak az anyaország kormányának politikája mellett.



A gazdasági válság kezelésének a magyar kabinet által választott módját - vagyis, hogy a teljes megújulás mellett döntöttek, és munkaalapú társadalmat építettek ki -, sikeresnek minősítette, megjegyezve: a populista jelző nem állja meg a helyét, mert "olyan populizmust még a világon nem láttak", amely államadósság-csökkentéssel, a hiány leszorításával és gazdasági növekedéssel jár.

Beszélt arról is, hogy Magyarország külpolitikai elszigeteltsége - bár "sokan dolgoztak rajta" - nem következett be, mert a magyar külügyminisztérium stílust váltott - és ma már megvédi a magyar érdekeket -, a magyarság a határon túl sem hagyta magát, és mert más országokban is hasonló változások indultak meg, mint itt. Úgy összegzett, hogy a "fekete botrányból" mára fősodrú politika lett a nyugati világban.
A kormányfő előadásában az elmúlt hat év legnagyobb sikerének nevezte a nemzetegyesítést, amit a külhoni magyarsággal közösen valósítottak meg.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Úgy fogalmazott: 100 évvel a trianoni diktátum után a magyar nemzet egyes részei egymásra találtak, és a magyar-magyar együttműködés napi gyakorlattá vált.
A résztvevők előtt beszámolt arról, hogy 860 ezren adtak be honosítási kérelmet, és eddig több mint 810 ezren tettek állampolgársági esküt, a diaszpórában pedig 100 ezer állampolgársági megállapítás történt. A kishitűségre semmi ok - értékelt. A miniszterelnök szólt arról is, hogy a kisebbségi jogok biztosítása terén a térség országainak uniós csatlakozása csak szerény mértékben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szerinte jó példa erre a Székely Mikó-kollégium ügye, a zászló- és névhasználat körüli perek, valamint a korrupcióellenes harc "álcájában" zajló hadjáratok az erdélyi magyarság vezetői ellen.

Az unió nemzetiségek jogaival összefüggő szabályai éppúgy halott betűk, mint a trianoni diktátum erre vonatkozó részei voltak - fogalmazott. Kitért a bevándorlásra is, amelyet úgy kommentált, hogy egy "altalajcsere-kísérlet" zajlik, vannak ugyanis olyan európai erők, amelyek ki akarják cserélni az európai közélet "altalaját".
A modern kori népvándorlást "belülről" is segítik, mivel biztosítanák az ide tartó néptömegek beutaztatását - fűzte hozzá. A kormányfő szerint szellemi zűrzavar uralkodik a nyugati világban, amit jól mutat a Fidel Castro volt kubai vezető halála utáni "abszurd helyzet", Castro "mentegetése", "a valóság elhazudása".

Ez a balliberális világrend összeomlásának jele, a "68-as álmodozók közül kikerült" európai elit tagjai ugyanis még mindig nem értik, milyen volt "a szocialista és a kommunista rögvalóság" Európában vagy Kubában - fogalmazott. Még nagyobb baj szerinte, hogy ennek az elitnek egy része hisz is abban az "álomvilágban", amit a szocializmushoz és a kommunizmushoz kötött. Ez az oka annak - folytatta -, hogy Brüsszelben sokan a mai napig nem értették meg a Brexitet és Donald Trump győzelmét az amerikai elnökválasztáson. Pedig ezek azt mutatják, hogy a valóság győzött az ideológiák felett - értékelt a miniszterelnök, hozzátéve: nem nehéz megtalálni a párhuzamot ezen események és a 2010-ben indult magyar változások között.

Jól látható, hogy a baloldal eszméi teret veszítettek, ugyanakkor az európai helyzetet áttekintve a hagyományos jobboldal sem dicsekedhet különösképpen: neki is változnia kell, különben teret veszít, hasonlóan a baloldalhoz - állapította meg a kormányfő. A röszkei zavargások ügyében hozott előző napi bírói ítéletet is kommentálta Orbán Viktor, helyesnek nevezve azt. Mint mondta, tiszta lapokkal játszanak, "megmondták előre, teleplakátolták az országot": ha valaki idejön, akkor be kell tartania a törvényeket, s ha nem tartja be, akkor annak jogkövetkezménye lesz.

Beszédében érintette a közelgő romániai választást, amelyet sorsdöntőnek nevezett, mert szerinte Romániában a korrupcióellenes harc eszközét számos helyen a magyar közösség vezetői ellen fordították. Régen fordult elő - mondta -, hogy olyan komoly veszélybe került volna az erdélyi magyarok bukaresti parlamenti képviselete, mint most.

Ezért arra kérte az erdélyi magyarságot, hogy szavazzanak, a vezetőik működjenek együtt, és a bukaresti képviselet szempontját helyezzék az első helyre. Megemlítette, hogy kormánya egy hete átfogó megállapodást írt alá a szakszervezetekkel és a munkaadókkal. Hozzátette, 26 évig nem jött létre ilyen egyezség, amely hat évre rögzíti a magyar gazdaságpolitika legfontosabb pilléreit, és reális esély van a sikerére, arra, hogy a következő öt-tíz évben a magyar gazdaság folyamatosan emelkedő pályán haladjon.

Ezzel a nemzetpolitika területén szükséges források előteremtésére is lehetőség lesz - hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hogy a szerdai kormányülésen a külügyminisztérium forrásbővítést kért a Vajdaságnak és Kárpátaljának. Végül támogatásáról biztosította a külhoni tematikus évek gondolatát, jelezve, hogy 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve lehet. Úgy fogalmazott, mára a magyar vállalkozások elkezdték egyfajta "artériarendszerként" behálózni a Kárpát-medencét.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com