Orbán Viktor: egy álhírbotrány van az asztalon, amely a Szőlő utcához kötődik

Egy álhírbotrány van az asztalon, amely a Szőlő utcához kötődik, ahol egy börtön, egy javítóintézet, fiatalkorúak börtöne van, amelynek vezetője "nőket futtatott", de ennek semmi köze az intézményben őrzött és ott fogva tartott fiú gyerekekhez - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a Szőlő utcai javítóintézetben történtekkel kapcsolatban.Orbán Viktor azt mondta, a kormány minden tagja ártatlan, egyetlen miniszternek a becsületéhez sem fér kétség. Egy most felderítendő bonyolult, valószínűleg külföldi szálakat is magába foglaló rendszerben elkezdődött egy álhír felépítése, miszerint itt pedofil bűncselekmény történt, amelynek a szálai elérnek a kormányig - mondta.

Úgy folytatta, ez rendkívül súlyos dolog, mert a pedofília a legsúlyosabb bűncselekmény ebben a civilizációban, "a pedofiloknak börtönben a helyük, nincs halálbüntetés, nem tudjuk őket felnégyelni, valószínűleg az lenne az optimális megoldás".

Elmondta, ha valaki egy másik embert pedofil bűncselekmény elkövetésével vádol alaptalanul, szintén súlyos bűncselekményt követ el. Ez akkor is súlyos, ha magánszeméllyel szemben történik, de ha egy közfelelősséget viselő emberrel, miniszterrel, rendőrrel, katonával szemben történik, az kétszeresen súlyos - tette hozzá.

A kormányfő azt mondta, ha azért vádolnak valakit pedofil bűncselekménnyel, hogy annak az állását tönkre tegyék, a rendőrséget lejárassák, a közigazgatást kikezdjék, minisztert, vagy kormányt akarnának buktatni, az háromszoros súlyú bűncselekmény.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com