Orbán Viktor: folytatódnak a kábítószerek elleni fellépéssel kapcsolatos akciók

A kormány a múlt héten több milliárd forintot szavazott a kábítószerek elleni fellépéssel kapcsolatos akciók folytatására és kiszélesítésére - közölte a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Orbán Viktor azt mondta: Magyarországon "nyugodtan zajlott a vidéki élet", de egy évvel ezelőtt egy "futótűzszerű fertőzés ütötte fel a fejét", megjelentek a pancsolt dizájnerdrogok, amelyek az alkoholnál is olcsóbbak lettek, így fogyasztásuk nagyságrendekkel megnőtt.

A kormányfő a dizájnerdrogok terjesztését "nyereségvágyból elkövetett mérgezésnek" nevezte, jelezve, hogy ez az új jelenség a szociálisan nehéz helyzetben lévő rétegeket érintette, szegény családokat tett tönkre, és szegény családokból származó gyerekek jövőjét emésztette föl.

Az elmúlt három hónap eredményeiről szólva elmondta: kormánybiztost neveztek ki, a kabinet sok milliárd forintot mozgósított, rengeteg akciót hajtottak végre, 3500 büntetőeljárást indítottak, valamint lefoglaltak több mint fél tonna kábítószert, 250 millió forint készpénzt és sok százmillió forint értékű ingóságot.

Ezt a gyorsan felépült hálózatot szét kell zúzni, ez ellen az állam összes szigorát, eszközét be kell vetni - jelentette ki Orbán Viktor.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

http://ujhazak.com