ORFK: idén már több mint kétszázszor támadtak a határvédőkre a déli határszakaszon

Ebben az évben már több mint kétszázszor támadtak a határvédőkre a déli határszakaszon, eddig 28 rendőrnek okozva sérülést - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.Azt írták: január 1-től a Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyei határszakaszon 238 alkalommal támadtak rá határsértők rendőrökre, honvédekre és fegyveres biztonsági őrökre. A karók, a botok és különböző méretű kövek, tégladarabok dobálása, sőt az egyenruhások irányába történbő homokszórás is mindennapossá vált, ezidáig 28 rendőrnek okozva sérülést - tették hozzá.  
    

Az ORFK közlése szerint hivatalos személy elleni erőszak miatt 61, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt pedig 78 alkalommal indult idén eljárás. Tudatták azt is, az illegális migránsok erőszakos, gátlástalan fellépése a határ védelmét szolgáló eszközökben is jelentős kárt okozott: rendőrségi és honvédségi járművekben 120 alkalommal keletkezett kár, egy-egy esetben akár több millió forintot is meghaladóan. A rongálás 19 esetben kamerákat, 33 alkalommal pedig a határzárat érintette.
    

Hozzátették: legutóbb csütörtök délután kővel támadtak a migránsok a rendőrökre, egyikük fejsérülést szenvedett. Az illegális migránsok ezzel egyidőben megdobáltak egy megkülönböztető jelzéssel ellátott autót, kárt okoztak egy pihenőkonténerben, illetve egy magasfigyelő plexiből készült elemeit is le-, illetve betörték. Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Központi Nyomozó Főügyészség eljárást indított.
    

Az ORFK közleményében azt írta: folyamatosan nő a Magyarország határát jogellenesen átlépő, vagy azt megkísérlő határsértők száma. A határsértők egyre agresszívebbek és nem válogatnak az eszközökben, a határt védő rendőrök és katonák azonban határozottan lépnek fel a jövőben is a jogsértőkkel szemben - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com