Orgazmus két főre

Vessük be a mágiát, ha a hagyományos csábítás kevés a kapcsolat feltüzelésére!szexmassageNagy lánggal ég a szerelem, majd az idő múlásával, a lángok lassan kialszanak, s csak kihűlt hamu marad, ha nem ápoljuk a párkapcsolatunkat. Ilyenkor már hiába kapkodunk, hogy új életet leheljünk a szerelembe, ám nem kell megvárnunk, hogy ez történjen!

A párkapcsolatok folyamatos ápolásra szorulnak. Ehhez olyan jól bevált trükköket használhatunk, mint például a romantika, vagy szexi fehérnemű, de előfordulhat, hogy a hagyományos trükkök kevésnek bizonyulnak.

Ebben az estben se adjuk fel, hiszen az aduászt még nem próbáltuk ki, a mágiát, amivel garantáltan visszahozzuk a szenvedélyt a hálószobánkba.

Orgazmus por: Ezzel az érzékenységet fokozhatjuk, aminek hatására sokkal aktívabban élhetjük meg a gyönyört és a szenvedélyt. Az orgazmus porból kenjünk egy keveset a saját és a párunk csuklójára, hónaljunkra és a nyakunkra!

A krémbe, vagy a bázis olajba, keverjünk egy-egy teáskanálnyi fahéjat, vaníliát, rózsaolajat, szerecsendiót, chilit, gyömbért és szegfűszeget.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyújtsunk meg piros gyertyát, majd keverjük össze az óramutató járásával meggyező irányba a keveréket. Eközben mondjuk a következőt: „Gyönyörű szex istennő vagyok, megérve a szerelemre, jöjj kedvesem és leljük egymásban örömünket, úgy kielégítjük egymást, mint még soha. Tömény orgazmus lesz az éj.

Szexközpontok megnyitása: Éjszaka vagy az esti órákban végezzük el a gyakorlatot, ami a párunk és a saját szenvedélyét is feltüzeli. Készítsünk egy teát hibiszkuszból, ginzengből, almából, fahéjból, narancsból és verbénából, majd keverjünk hozzá mézet.

Kortyolgassunk az italból! Ez után feküdjünk le egy kényelmes pozícióba, csukjuk be a szemünket és fókuszáljunk a szexcsakránkra. Lássuk, ahogy narancssárga-vörös színben izzik, érezzük, ahogy melegszik, és az óramutatónak megfelelő irányban forogni, növekedni kezd. Érezzük, ahogy elönt a bizsergés és a vágy!

Most gondoljunk a párunkra és lássuk, ahogy az ő szexcsakrája is működésbe lép. Ha ez megvan, akkor kössük össze a két központot, mint egy hidat, és mondjuk a következőt: „Én a tiéd, Te az enyém, forró vagyok akár a Föld közepe, én tartom életedben szenvedélyedet.”

Ezzel tulajdonképpen vége a műveletnek, de ne féljünk az önkielégítéstől, ha túl jól sikerült a gyakorlat. Eközben gondoljunk a párunkra, az orgazmusunkat pedig ajánljuk fel neki, de persze az a legjobb megoldás, ha a gyakorlatot vele együtt végezzük el.

love-wineEgy gésa lehelete: A szeretkezés előtt igyunk a bájitalból, hogy ellenállhatatlan vágyat érezzünk egymás iránt a párunkkal. Az ital a kreativitásunknak is jót fog tenni, úgyhogy új színt vihetünk a hálószobánkba.

Vegyünk elő két poharat, amibe töltsünk fehérbort, majd adjunk ehhez két teáskanál levendulát, rózsát, kakukkfüvet, fahéjat, rozmaringot, citromot, mentát és ginzenget. Eközben kántáljuk a következőt: „Ágyasok királynője, a szexualitás kegyeltje, én vagyok a szerelem mestere, akivel olyan mélyrehatóan és érzékien fogsz szeretkezni, hogy abba belepirul még Kuan-Jin is.”

A bort hagyjuk állni minimum hat órán át. A szeretkezés előtt elég néhány korty, hogy az eredmény garantált legyen!

Vénusz fürdője: Istennőnek fogjuk érezni magunkat, ha megmártózunk Vénusz fürdőjében. A párunk nem tud majd ellenállni nekünk. A fürdő elkészítéséhez bőrbarát illóolajokat használjunk.

A natúr samponhoz vagy szappanhoz adjunk hozzá 4 csepp rózsa, 2 csepp tömjén, 2 csepp mirha, 3 csepp pacsuli illóolajat! Az első fürdés közben mondjuk el a következőt: „Megidézem Vénusz Istennő energiáit, áldja meg szerelemben és kéjben gazdag mágikus szerelmet, hogy olyan szép és kívánatos legyek, kedvesemmel ne tudjunk betelni egymással a szexben.”

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com