Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.A vonatbaleset ügyében általános veszélyeztetés címén indított eljárást a rendőrség, amely a vizsgálat eddigi eredményeiről egyelőre nem közölt semmit. A balesetet szenvedett másik szerelvény mozdonyvezetőjét súlyos sérülésekkel kórházba szállították.

Kamil Sasko egészségügyi miniszter arról tájékoztatott, hogy a hétfői vonatbaleset sérültjei közül egynek az állapota még mindig válságos, de a többiek már nincsenek életveszélyben, állapotuk stabil. A hatóságok közlése szerint a vonatbalesetnek kedden még 19 sérültjét ápolták három kórházban - Kassán, Rozsnyón és Eperjesen -, közülük négyen különböző operációkat is elvégeztek.

Hétfő délelőtt a Rozsnyóhoz közeli Szádalmás (Jablonov nad Turnou) közelében, néhány kilométerre a magyar határtól két gyorsvonat ütközött össze egy alagút előtt, egy olyan pályaszakaszon, amely kétvágányúból egyvágányúvá szűkül. Az összeütközés után az egyik szerelvény a vágányon maradt, a másik kisiklott. A balesetben 91 ember szenvedett különböző fokú - többnyire könnyű - sérüléseket, közülük 52-t kórházban, a többieket a helyszínen látták el.

Matús Sutaj Estok belügyminiszter hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a baleset feltehetően nem rendszerhiba következménye, hanem valószínűleg emberi gondatlanság okozta. A szlovák vasúti társaság (ZSSK) kedden előzetesen több mint kétmillió euróra becsülte a vonatbalesetben keletkezett anyagi kárt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com