Őrizetbe vettek két férfit a lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében

Elfogtak és őrizetbe vettek két férfit - köztük egy hivatásos vadászt - a Magyarországon lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében - tudatta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.A közleményben emlékeztettek, hogy az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását sokan követték, hiszen a rajta lévő nyomkövető eszköz folyamatosan jelezte, hogy a farkas éppen merre jár, vajon hol talál új családra.
    

Április elején azonban "a nyomkövető elhallgatott, és nagyon rövid időn belül felmerült, hogy az úton lévő farkas elpusztulhatott" - tették hozzá. A nyomozást - az Aggteleki Nemzeti Park jelzése alapján - ismeretlen tettes ellen természetkárosítás bűntett elkövetése miatt rendelték el. A KR NNI nyomozói kutatásokat hajtottak végre, szemléket folytattak le, bizonyítékokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki és a svájci hatóságokkal is felvették a kapcsolatot.
    

A beszerzett adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a gyanú szerint a védett farkast április 1-jén Hidasnémeti külterületén pusztították el egy vadászó társaság tagjai, akik között hivatásos vadász is volt. Az állat elejtését követően a tetemről a jeladót levágták, azt a Hernád folyóba dobták, de a nyomozók - búvárok segítségével - megtalálták.
    

A nyomozás arra is rámutatott, a társaság tagjai tisztában voltak azzal is, hogy egy védett ragadozóról van szó - írták, hozzátéve, hogy az elpusztult állat hollétéről egyelőre nincs információja a hatóságnak. A két szabolcsi férfit a KR NNI szerdán hajnalban fogta el, egyikük elfogásához a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségét kérték, mivel engedéllyel tartott lőfegyverrel rendelkezett.
   

A két férfit természetkárosítás, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg a nyomozók, majd a kihallgatásokat követően bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com