Őrizetbe vettek öt embert Németországban

A súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint egy 32 éves iraki, egy 50 éves török, egy 26 éves kameruni, egy 27 éves német és egy 36 éves német és szerb kettős állampolgárt vettek őrizetbe az IÁ támogatásának gyanújával.


Az öt férfi egy országos "szalafista-dzsihadista hálózatot" alkotott, amelynek vezetője az iraki állampolgárságú gyanúsított, Ahmad Abdulaziz Abdullah A. Az Abu Walaa nevet is használó férfi nyíltan vállalja, hogy az IÁ támogatója, hálózatának célja embereket toborozni és eljuttatni az IÁ-hoz Szíriába - áll a közleményben, amely szerint a csoport a kiutazás megszervezése mellett ideológiai és nyelvi képzésben is részesítette a polgárháború sújtotta közel-keleti arab országba készülő jelentkezőket.



A közlemény szerint bizonyítható, hogy a csoport legalább egy embert eljuttatott Szíriába a családjával együtt.

Abu Walaa a német hatóságok szerint évek óta a helyi iszlamista körök legfontosabb figurája - emelte ki a Süddeutsche Zeitung (SZ) című lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja, amely elsőként számolt be az öt férfi őrizetbe vételéről.

Értesülésük szerint a szövetségi legfőbb ügyészség tavaly ősz óta nyomozott az "arc nélküli prédikátor" néven is ismert Abu Walaa és csoportja ügyében. A hálózat főleg a szalafista - a világi államot elutasító, a saría (muzulmán jog) alapján működő állam kiépítésére törekvő konzervatív - muzulmán vallási irányzat központjaként számon tartott két tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában és Alsó-Szászországban tevékenykedett. Még egy okostelefonra fejlesztett alkalmazással is igyekezett harcosokat toborozni az IÁ-nak.

A hatóságok az első házkutatásokat az idén augusztusban tartották az alsó-szászországi Hildesheimben egy mecsetben, a szalafista szubkultúra egyik fő találkozóhelyén. A csoport őrizetbe vételében döntő szerepe volt egy 22 éves, Szíriát megjárt fiatalember vallomásának, aki több hónapot töltött az IÁ szolgálatában, majd Törökországba szökött, és állítása szerint szakított a terrorista szervezettel.

Mielőtt az idén szeptemberben visszatért volna hazájába, Törökországban interjút adott az SZ, az NDR és a WDR munkacsoportjának, amelyben az IÁ első számú németországi vezetőjének nevezte Abu Walaát.

A 82 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muszlim él, többségük szunnita török. Tavaly a menekülthullám révén valószínűleg több mint félmillióval nőtt a muszlimok száma az országban. A szalafista irányzat követőinek száma 9 ezerre tehető.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

http://ujhazak.com