Őrizetben a nyíregyházi díler

A rendőrség elfogta azt a 30 éves nyíregyházi férfit, akinek lakásában a hűtőszekrénytől a cipőtartóig több helyen nagy mennyiségű különböző fajtájú kábítószert találtak.




A Nyíregyházi Rendőrkapitányság kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást P. István 30 éves nyíregyházi lakos ellen. A rendőrség 2013. szeptember 20-án tartott házkutatást a férfi nyíregyházi lakásában, ahol a hűtőszekrénytől a cipőtartóig több helyen nagy mennyiségű különböző fajtájú kábítószert, valamint annak kiadagoláshoz szükséges eszközöket, mint digitális mérleg, méretre vágott alufólia és a fehér porral szennyezett konyhai eszközöket találtak. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi 2013. szeptember 20-án H. Attila 24 éves olcsvai, É. Károly 31 éves és G. Róbert 34 éves nyíregyházi lakosoknak adott el kábítószert. A rendőrség a nyomozás során vizsgálja, hogy a férfi honnan szerezte be az általa értékesített kábítószert illetve, hogy kik azok akik rendszeresen tőle vásároltak.

 

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya P. István ellen bűnügyi őrizetbe vétele mellett kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást és kezdeményezi előzetes letartóztatását. H. Attila, É. Károly és G. Róbert ellen kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, melynek során szabadlábon védekezhetnek.

 

A cikkhez tartozó galéria képei:







Forrás: Police.hu
További rendőrségi hírek...

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com