Orosz elnök: észak-koreai katonák is részt vettek Kurszk felszabadításában

Észak-koreai különleges erők "bátran és hősiesen küzdöttek" a kurszki régióban, ahol sikeres betörést hajtottak végre az ukrán erők, és segítettek az elfoglalt területek felszabadításában - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Pekingben, a második világháború ázsiai lezárásának 80. évfordulója alkalmából rendezett katonai díszszemle után Kim Dzsongün észak-koreai vezetővel folytatott találkozóján.Dél-Korea titkosszolgálata szerint Phenjan tavaly óta több mint 15 ezer katonát küldött Oroszországba. Emellett Észak-Korea tüzérségi lőszert, rakétákat, valamint ezek indítórendszereit szállította Oroszországnak.

Az orosz elnök kijelentette: Moszkva soha nem feledi az észak-koreai katonák és családjaik áldozatait. Az orosz nép nevében szeretném megköszönni Észak-Korea részvételét a közös harcban - tette hozzá Putyin.

Kim Dzsongün közölte, hogy Phenjan és Moszkva együttműködése jelentősen erősödött azóta, hogy a két ország tavaly júniusban az észak-koreai fővárosban tartott csúcstalálkozón stratégiai partnerségi megállapodást írt alá.

Bár Kim nem említette konkrétan a háborút, hangsúlyozta: ha van bármi, amit tehet Oroszországért és az orosz népért, azt testvéri kötelességnek tekinti, és kész minden lehetséges módon segítséget nyújtani. A két vezető a kínai katonai díszszemle alkalmából utazott Pekingbe, ahol Hszi Csin-ping kínai államfő mellett állva tekintették meg a parádét.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Börtönbe kellett volna vonulnia.

http://ujhazak.com