Orosz hírszerzés: a nyugati fegyverek nagy része megsemmisült

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Az orosz hadsereg megsemmisítette a Nyugat által Ukrajnának átadott haditechnikai eszközök nagy részét - közölte szerdán a Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR).Az SZVR szerint 2021 decembere óta a NATO-országok 1170 légvédelmi rendszert, 440 harckocsit, 1510 páncélozott gyalogsági járművet és 655 tüzérségi rendszert adtak át az ukrán fegyveres erőknek. Emellett, mint a szolgálat állította, Kijev a támogatóitól 9800 sorozatvető-rakétát, 609 ezer páncéltörő lövedéket és 1 millió 206 ezer lövedéket kapott.

A megsemmisített eszközöket az SZVR nem nevesítette.
   

Az orosz védelmi tárca hétfőn közölt összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 386 repülőgépet, 210 helikoptert, 3193 drónt, 405 légvédelmi rakétarendszert, 7945 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 1031 sorozatvetőt, 4157 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 8465 speciális katonai járművet veszítettek.
    

Oroszország tavaly tavasszal jegyzéket küldött a NATO-országoknak az Ukrajnának szánt fegyverszállítások ügyében, amelyben leszögezte, hogy Oroszország minden olyan szállítmányt, amely katonai felszerelést tartalmaz, legitim célpontnak tekint. Az orosz védelmi minisztérium közleményt adott ki, amelyben azt állítja, hogy Ukrajna az ENSZ Közgyűlés 11. rendkívüli ülését megelőzően egy nagyszabású provokációt készít elő, azzal a céllal, hogy a nukleáris biztonságról szóló egyezmény megsértésével vádolja meg Oroszországot.


A tárca szerint ennek végrehajtáshoz több konténernyi radioaktív anyagot szállítottak Ukrajnába egy meg nem nevezett európai ország területéről, a vámellenőrzés megkerülésével. Az anyagot a tájékoztatás értelmében a Kijev által ellenőrzött egyik sugárveszélyes létesítmény körzetében helyi szennyezésre fogják felhasználni. "A provokáció célja, hogy az Oroszországi Föderáció fegyveres erőit azzal vádolják meg, hogy válogatás nélkül mérnek csapást ukrajnai sugárveszélyes létesítményekre, ami radioaktív anyagok szivárgásához és a terep szennyezéséhez vezet" - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com