Orosz katonai szóvivő: orosz ellenőrzés alá került Herszon megye egész területe

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Ellenőrzésük alá vonták az orosz fegyveres erők a dél-ukrajnai Herszon megye egész területét - jelentette be kedden Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.A Konasenkov által ismertetett hadijelentés szerint orosz ejtőernyősök elfoglalták a "nacionalisták" és a külföldi zsoldosok erődítményét Huta-Mezsihirszka (Guta-Mezsigorszkaja) település közelében, ahol egyebek között tíz Javelin rakétarendszert zsákmányoltak. Ezeket, mint mondta, a többi külföldi fegyverekkel együtt átadják a szakadár "népköztársaságok" csapatainak, amelyek folytatták előrenyomulásukat.
    

A beszámoló értelmében az orosz erők Kramatorszk közelében ukrán hangárokat semmisítettek meg, bennük négy Szu-25-ös harci repülővel, valamint egy Mi-24-es és öt Mi-8-as helikopterrel. Közölte, hogy az orosz légierő és légvédelmi erők a nap folyamán két ukrán repülőgépet, egy helikoptert és 13 drónt lőttek le, valamint 136 ukrán katonai létesítményt megtámadtak.
    

A tábornok azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 156 drónt, 1306 harckocsit és páncélozott harcjárművet, 127 rakéta-sorozatvetőt, 471 tüzérségi ágyút és aknavetőt, valamint 1054 speciális katonai járművet veszítettek. Eduard Baszurin, a donyecki "népi milícia" parancsnokhelyettes a Rosszija 24 hírcsatornán bejelentette, hogy a szakadár terület Moszkva segítségét kérte a hétfőihez hasonló rakétatámadások elhárításában.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy Donyeck felett lelőtt, kazettás robbanótöltetet hordozó Tocska-U rakéta darabjai hétfőn húsz ember halálát okozták és több mint harmincat megsebesítettek. A támadásért az orosz védelmi tárca az ukrán hadsereget tette felelőssé.
    

Baszurin szerint a szakadár erők által bekerített Mariupol lakói a súlyos harcok miatt továbbra sem tudnak szabadon távozni a humanitárius folyosón keresztül. Az evakuálás megvalósíthatatlansága miatt az ukrán felet hibáztatta. A donyecki hatóságok közleménye szerint ukrán belövés miatt kedden 294 bányász rekedt a Szkocsinszij bányában. A helyszínre bányamentőket vezényeltek.
    

Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos Telegram-bejegyzésben közölte, hogy kész bármilyen formátumban együttműködni az Ukrajnában fogságba esett orosz katonák hazajuttatása érdekében. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy ukrán hivatali partnere Ljudmila Deniszova elzárkózott a tárgyalásoktól. Moszkalkova a fogságba esett orosz katonák rokonaira hivatkozva azt állította, hogy a foglyok ellen a zsarolás és megfélemlítés eszközét alkalmazzák, és arra kényszerítik őket, hogy oroszellenes gyűléseken vegyenek részt. Azt is mondta, hogy az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félszigeten fogva tartott ukrán katonákkal szembeni bánásmód megfelel az 1949-es genfi egyezménynek.
   

Korábban Irina Venegyiktova ukrán főügyész nem zárta ki egy fogolycsere lehetőségét. A TASZSZ hivatalos forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy a Moszkva által függetlennek elismert szakadár területekről "és Ukrajnából" csaknem 260 ezer menekült, köztük 56,5 ezer gyerek érkezett Oroszország területére. A tájékoztatás szerint 33 ezren nem a Donyec-medencei "népköztársaságokból" jöttek.
    

A menekültek elhelyezésébe 32 oroszországi régiókba vonták be, ahová vonattal szállítják el őket a határövezetből. Az Interfax hírügynökség szerint vizsgálat indult az orosz Pervij Kanal orosz csatornánál, miután a hétfő esti híradó élő adásában egy nő a műsorvezető háta mögött feltartott egy háború megállítását követelő plakátot, amelynek szövege arra is felhívta a nézőket, hogy ne higgyenek a "propagandának" és a "hazugságoknak". Az adást a megszakították és a stúdiókép helyett felvételeket játszottak be.
    

Sajtóértesülések szerint a tiltakozó akciót Marina Ovszjannyikova, a Pervij Kanal Vremja című híradóműsorának szerkesztője hajtotta végre. Az adás megszakítása előtt az orosz és ukrán szülőktől származó Ovszjannyikova videoüzenetet rögzített, amelyben az Ukrajna elleni inváziót bűncselekménynek, Oroszországot agresszornak, Vlagyimir Putyin orosz elnököt felelősnek minősítette. Sürgette a testvérgyilkos háború azonnali leállítását és tiltakozó megmozdulásokra hívott fel. Emellett sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a tévécsatornánál dolgozva sokáig terjesztette a Kreml "propagandáját".
    

Az amerikai Szabadság Rádió orosz nyelvű híroldala szerint a szerkesztőnőt a rendőrség őrizetbe vette. Moszkvában egyébként hétfőn a háború kezdete óta első ízben vett őrizetbe az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) valakit hazaárulás címén. A férfit, a TASZSZ jelentése szerint J. N. Abramovot húsz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. Az ügy részleteit titkosították.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

http://ujhazak.com