Orosz rakéták csapódtak egy harkivi szállodába, többen megsebesültek

Két orosz rakéta csapódott be szerda este egy szállodába az északkelet-ukrajnai Harkivban, tizenegy ember, köztük török újságírók sebesültek meg - közölte Ihor Tyerehov, a város polgármestere.Az egyik sebesült nagyon súlyos állapotban van - írta a városvezető a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. "Török újságírók is vannak az áldozatok között" - írta.

Több más épület, köztük két lakóház, és autók is megrongálódtak a csapásban - tette hozzá.
    

Olekszandr Filcsakov, a harkivi ügyészség vezetője a Telegramra feltett videóban elmondta, hogy 23 vendég és nyolc alkalmazott tartózkodott a szállodában, amikor a rakéták becsapódtak. Oleh Szinegubov, a harkivi területi katonai közigazgatás vezetője szerint a két orosz Sz-300-as típusú rakéta - helyi idő szerint - 22 óra 30 perc körül csapódott be a Kijevszkij kerületben található szállodába. A tizenegy sebesült közül kilencet kórházba szállítottak, kettőt pedig a helyszínen elláttak - tette hozzá a Telegramon. Szólt arról is, hogy a legsúlyosabb sérült egy 35 éves férfi volt. A többi sérült három 31 és 38 év közötti férfi és hét 23 és 71 év közötti nő.
    

Volodimir Tyimosko harkivi rendőrfőnök a Szuszpilne közszolgálati televíziónak azt mondta: "Katonák soha nem szálltak meg ebben a szállodában, és ezt szinte mindenki tudja Harkivban. Újságírók használták". Mihajlo Bebesko, a szálloda vendége ugyanebben a műsorban hangsúlyozta, hogy a rakéta becsapódása előtt nem hallott légiriadóra figyelmeztető jelzést. "A fürdőszobában voltam, és ez mentett meg. Elestem, beütöttem a fejem, majd a földön feküdtem". Hozzátette: "A második robbanással az összes ajtó kirepült, és még szerencse, hogy a földön voltam".
    

Az orosz határtól mintegy harminc kilométerre fekvő Harkiv, Ukrajna második legnagyobb városa rendszeresen támadások célpontja. Az interneten közzétett képeken az volt látható, hogy az épület sok ablaka betört, az erkélyek leomlottak, és az utcán nagy törmelékhalmok hevertek. A mentőcsapatok a homlokzaton tátongó lyukakon keresztül utat törtek maguknak, hogy átvizsgálják a romokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com