Orvvadászat miatt emeltek vádat egy okányi férfi ellen

Orvvadászat bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 38 éves büntetlen előéletű okányi férfi ellen, aki tiltott vadászati eszközzel és tiltott napszakban ejtett el egy gímszarvas bikát - közölte a Békés Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint a férfi, aki az egyik okányi vadásztársaság tagja volt, 2024. szeptember 4-én az úgynevezett Bugyi dűlőben vadászott, amelyhez egy éjszakai lövésre alkalmas, hőkamerás céltávcsővel szerelt vadászpuskát használt. A vadászat során a speciális távcsővel szerelt lőfegyverrel, két célzott lövéssel elejtett egy gímszarvas bikát.

A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény értelmében a vad és élőhelyének védelme érdekében tilos vadászni tiltott vadászati eszközzel; ilyennek minősülnek - más eszközök mellett - az elektromos képnagyítóból vagy képátalakítóból álló, éjszakai lövésre alkalmas célzóeszközök is, amilyen a férfi által használt hőkamerás céltávcső is volt - írták.

A járási ügyészség a vádiratában indítványozta, hogy a bíróság a férfit tárgyalás mellőzésével, az ügy iratai alapján hozott büntetővégzésében pénzbüntetésre ítélje, kobozza el tőle a bűncselekmény eszközéül használt lőfegyvert, valamint a hőkamerás céltávcsövet, és kötelezze őt a nyomozás során felmerült 250 000 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Sarkadi Rendőrkapitányság a férfi vadászati célú lőfegyvertartásra kiadott engedélyét visszavonta - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com