Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a Készenléti Rendőrséggel, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságával, valamint a fővárosi kerületek közterület-felügyeleteivel együttműködve, megemelt létszámmal voltak jelen Budapest közterületein. A rendőri jelenlét elsősorban a turisták által látogatott csomópontokra, a tömegképző helyekre, valamint a belvárosi területekre koncentrált.

A korábbi évektől eltérően idén szilveszterkor Budapest túlnyomó részén tilos volt tűzijátékot, pirotechnikai terméket használni. Szilveszterkor a rendőrök a közterület-felügyelőkkel együttműködve látták el közterületi szolgálatukat. Az intézkedések során több esetben felvilágosítást adtak a megváltozott pirotechnikai szabályokról, valamint felléptek azokkal szemben, akik tiltott módon használtak tűzijátékot.

Szilveszter éjszakáján Budapesten pirotechnikai eszközökkel kapcsolatos jogsértések miatt a rendőrök és a közterület-felügyelők hat fővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, hét esetben szabálysértési feljelentéssel éltek; a Fővárosi Közgyűlés rendelete alapján 33, az V. kerületi Önkormányzat rendelete alapján három esetben történt intézkedés. Pirotechnikai termékek illegális árusítása miatt összesen 16 esetben tettek szabálysértési feljelentést az egyenruhások, az intézkedések során 181 csomag pirotechnikai terméket vettek el.

Az éjszaka folyamán összesen 21 főt fogtak el testi sértés, kábítószer birtoklása, járművezetés ittas állapotban, eltiltás hatálya alatti járművezetés, rablás, rongálás, illetve garázdaság miatt. Mindezeken túl a rendőrök négy körözöttet is elfogtak.

Az egyenruhások 12 főt állítottak elő, 25 esetben intézkedtek orvosi ellátásra. Szabálysértések elkövetése miatt összesen 29 fővel szemben tettek feljelentést, 13 fővel szemben helyszíni bírságot, 5 fővel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki, vagy indítottak közigazgatási eljárást.  Mindezeken túl a rendőrök összesen 673 gépjármű-ellenőrzést hajtottak végre, az alkoholszonda 9 esetben adott pozitív jelzést.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com