Oszlop fúródott a fenekébe, mert SMS-t írt vezetés közben

Késésben volt Christina Jahnz, aki szerencsésnek érezheti magát, amiért a kórházban, és nem a hullaházban kötött ki a felelőtlensége miatt.textTiltják a jogszabályok, a rendőrök pedig fáradhatatlanul ismételgetik, hogy tilos vezetés közben SMS-t írni, mert életveszélyes. Ennek ellenére, a sofőrök között mindig akad, aki okosabbnak hiszi magát, és úgy gondolkodik, hogy ő profi, és vele nem történhet baj, ám ez tévedés!


Christina Jahnz is ezt hihetett, amikor a coloradói Elizabeth városban ment a lányáért, aki iskolában volt. Mivel az asszony tudta, hogy nem ér oda időben az intézményhez, ezért írni akart egy SMS-t a gyermekének, hogy ne aggódjon, késni fog.


Az, hogy az üzenetet egy pillanatig, vagy több ideig írta-e Jahnz, nem derült ki, az viszont igen, hogy a nő nem vette észre, hogy az autója egy védőkorlát felé száguld. A balesetet már nem lehetett elkerülni.


Az ütközéstől megpördülő kocsi nekisodródott egy faoszlopnak, ami átszúrta a karosszériát, úgy, hogy a sofőr combjába és fenekébe fúródva állt meg. A szerencsétlen baleset után, a tűzoltók lefűrészelték az oszlop kiálló részeit. Ezután a sofőrt kórházba szállították.


Az orvosok elmondása szerint nagy szerencséje volt a nőnek, mert a gerenda nem sértett meg egyetlen nagyobb artériát sem, tehát jó esélye van arra, hogy teljesen felépül, ami nem lesz egy rövid folyamat.


Jahnz elárulta, hogy 40 öltés után már nem számolta, hogy mennyivel varrják össze a sebeit. A nő azt üzente mindenkinek, hogy tanuljanak az ő tévedéséből, és ne írjanak SMS-t vezetés közben. Valamint bevallotta, hogy rémes dolog a tudat, hogy könnyedén megakadályozhatta volna ezt az egészet.


(Forrás: webbulvar.hu)


Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com