Osztrák kancellár: a Le Pen megválasztásával járó gazdasági károkat nem lehet megbecsülni

A kancellár a Kurier című osztrák lapnak adott interjújában figyelmeztetett, hogy Le Pen - a francia Nemzeti Front jelöltje - a tavaszi francia elnökválasztáson akár győzhet is, s egyúttal problémásnak nevezte, ha egy kulcsfontosságú uniós államban a "jobboldali demagógia" veszi át az irányítást.

Kern kifejtette: a fejlett országokban, mint például az Egyesült Államokban a tiltakozás inkább jobbratolódást eredményez, míg szerinte Görögországban és Spanyolországban, ahol valóban problémák vannak, inkább a balratolódás jellemző.



A kancellár meglátása alapján a jobboldali demagógia úgy tesz, mintha mindenre lenne válasza, azonban a valóságban semmire nincsen megoldási terve. Meglátása szerint az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) pontosan megnevezi a fontos témákat, azonban megoldási javaslatokat nem ad a kérdésekre.

A muszlimok ausztriai integrációjáról Kern elmondta: az országban 600 ezer muszlim él, azonban az utóbbi évtizedekben a társadalmi beilleszkedés nem úgy zajlott, ahogyan azt szerették volna. A kancellár szerint Donald Trump amerikai elnökké választását követően megmutatkozott, hogy az európai értékközösség, amely a demokráciára, a jogállamiságra és az emberi jogokra épül, már nem magától értetődő, el kell köteleződni ezen értékek mellett.

A Törökországgal zajló csatlakozási tárgyalásokról elmondta: egy jogállami és demokratikus Törökországnak van helye Európában, "azonban nem feltétlen az unióban". Meglátása szerint Európa küzd azzal, hogy a keleti bővítés megterheli a munkaerőpiacot, Törökország nyolcvanmilliós lakosságát ezért "Európa nem tudná megemészteni". Az unió bővítésével kapcsolatban arról beszélt, Európának fontos, hogy mi történik a balkáni térségben, ezért érdekelt Szerbia gyors belépésében. A kancellár egyúttal elképzelhetőnek nevezte Albánia uniós tagságát is.

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com