Osztrák külügyminiszter: a menekültek meghívásának politikája téves út volt

Az osztrák külügyminiszter egy hétfői lapinterjúban téves útnak nevezte a menekültek meghívásának politikáját és azt az elképzelést is, hogy be lehet fogadni minden migránst. A miniszter közvetve Angela Merkel német kancellár politikájára utalt.

Sebastian Kurz tárcavezető szerint "reális" a kormány által a hét végén meghatározott 50 ezer fő 2019-ig történő kitoloncolásáról szóló intézkedés. Sok Ausztriába érkező menekült az országban marad, ezért meg kell szüntetni az emberek áradatát - mondta Kurz az Österreich című osztrák napilap hétfő számában.

00

Úgy fogalmazott, hogy be kell tartani az Ausztriába érkező menekültek számának felső határát, hiszen minden más megoldás túlterhelné az országot.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly az Egyesült Államokban tízezer, Szlovéniában ezer, míg Ausztriában 90 ezer menekültkérelmet nyújtottak be.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezt még egyszer egészen biztosan nem bírja el az ország - jelentette ki.

Az osztrák belügyminisztérium hét végi közlése szerint összesen mintegy ötvenezer, vagyis évente 12 500 menekültet toloncolnak ki Ausztriából 2019-ig. Múlt héten arról is döntött az osztrák kormány, hogy idén legfeljebb 37 500 menedékkérőt engednek be az országba, 2019-ig pedig összesen mintegy 130 ezer lehet a számuk.

Januárban mintegy 330, előző év novemberében 290 menekült tért vissza Ausztriából a hazájába, főleg iraki, iráni és afganisztáni emberek. Tavaly mintegy 5100-an utaztak haza önként, 3300 embert pedig kitoloncoltak. A korábbi években havonta fele ennyi menekült hagyta el az országot - közölte az osztrák közszolgálati rádió (Ö1) hétfőn.

A szakértők szerint ennek két oka van: egyrészt az emberek nem számoltak azzal, hogy nagy, egyterű sátrakban kapnak szállást, másrészt nagyon hosszú ideig tart a menekültkérelmük elbírálása. Gyakran amiatt is hazatérnek, mert hozzátartozójuk otthon megbetegszik vagy valakinek a halálhírét kapják.

Az Ö1 tájékoztatása szerint előfordul, hogy a családtagokat Törökországban vagy Libanonban hagyják, ott azonban nehezek az életkörülmények. A visszatéréskor jelenleg legfeljebb 370 euró egyszeri segélyt kapnak a menekültek az osztrák államtól. Egyedi elbírálás alapján, átlagban 50 és 100 euró közötti összegben részesülnek.

A belügyi tárca tervei szerint amennyiben a menekült a kérelmének benyújtását követő három hónapban hazautazik, akkor 500 eurós "visszatérési" segélyt kapna. Amennyiben ezt a kérelme benyújtása után hat hónappal teszi meg, úgy 250 eurót.

A vorarlbergi Feldkirch településen hétfőn délelőtt 75 iraki migráns demonstrált a menekültügyi hivatal előtt. Amiatt tiltakoztak, hogy szerintük az irakiak menedékkérelmét nagy számban utasítják el. A iraki állampolgárok által benyújtott kérelmek közül minden harmadik nyer pozitív elbírálást, a szíriaiak menedékkérők kilencven százaléka kapja meg a státuszt. A tiltakozás rendbontás nélkül ért véget.

Kilencvenezer menedékkérelmet nyújtottak be 2015-ben Ausztriában az osztrák belügyminisztérium előzetes adatai szerint. Az adatok szerint 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer, 2010-ben pedig 11 ezer menedékjogi kérelem érkezett be.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

http://ujhazak.com