Öt év börtönre ítéltek egy férfit, aki Törökszentmiklóson megölte az egyik rokonát

A Szolnoki Törvényszék halált okozó testi sértés bűntette miatt - jogerősen - 5 év börtönre ítélte azt a büntetlen előéletű, 35 éves férfit, aki Törökszentmiklóson kalapáccsal halántékon ütötte az egyik rokonát, aki másnap belehalt az okozott sérülésbe.A Szolnoki Törvényszék azt közölte kedden az MTI-vel, hogy a vádlott rossz viszonyban volt későbbi áldozatával, és már korábban is kezet emelt rá. A végzetes estén - 2023. augusztus 18-án - a háza előtt egy kerékpárt szerelt, amikor a részeg sértett odament hozzá, és borral tukmálta, a férfi nem kért az italból, ezért az áldozat kötözködni kezdett vele, sértegette, amit az agresszióra egyébként is hajlamos vádlott nem tűrhetett, és a keze ügyében lévő kisméretű, 10-20 dekagrammos kalapáccsal lesújtott.

Az áldozat elájult és a földre esett, a vádlott ezt látva, a szomszédoktól azt kérte, hívjanak mentőt hozzá, mert elesett. Időközben a sértett magához tért és a helyszínről elment még mielőtt a mentőszolgálat kiérkezett volna, nem sokkal messzebb azonban, egy füves területen újra összeesett, és másnap reggel itt érte a halál.

A Szolnoki Törvényszék november 21-én előkészítő ülést tartott, amelyen a vádlott a váddal egyezően beismerte a bűncselekmény elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ezért a bíróság aznap ítéletet hozott, amit az ügyészség, a vádlott és a vádlott védője is tudomásul vett, így az a kihirdetése napján jogerőre emelkedett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com