Öt évre ítélték a hajléktalant brutálisan bántalmazó mezőtúri fiatalt

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla pénteken azt a mezőtúri fiatalembert, aki társaival brutálisan bántalmazott egy hajléktalan férfit 2014-ben. A táblabíróság az elkövetéskor 19 éves vádlottat és társait életveszélyt okozó testi sértés, csoportosan elkövetett rablás bűntettében és folytatólagosan elkövetett zsarolás kísérletében mondta ki bűnösnek. A bűncselekmény idején 18 évesnél fiatalabb vádlottakat négy év javítóintézeti nevelésre, illetve három év börtönre ítélte a bíróság, a bántalmazásokból kimaradó lányt pedig egy év két hónap, két évre felfüggesztett fogházzal sújtották.

A 2013-ban hatvanéves sértett hajléktalanként élt Mezőtúron, alkalmi munkákból és havi 22800 forint segélyből élt. Két vádlott ősszel egy parkban találkozott vele, mivel tudták, könnyű elbánni a férfival, odamentek hozzá, és megfenyegették, hogy ha nem ad nekik havonta 5-10 ezer forintot, megverik. A sértett megígérte, hogy fizetni fog.

Az eset után a vádlottak hosszabb ideig nem látták a sértettet, de 2014. január 20-án összefutottak vele. Az egyik fiatal felvetette, vegyenek el a hajléktalan férfitól értéktárgyakat, pénzt és cigarettát, a többiek ebbe belementek, és a távozni próbáló sértett után indultak. Ketten utolérték, ütötték, ahol érték, és meg is rugdosták a földre kerülő férfit.

Az ekkor már vérző fejű sértettet próbált eljutni a vasútállomásra, de az épület előtt a négy vádlott körbeállta, elvették óráját és öngyújtóját, egyikük pedig felemlegette a segélyből ígért pénzt. A férfi ismét megígérte, hogy fizetni fog. Három vádlott röviddel később újra ütni, rugdosni kezdte a sértettet, aki már sírva kérte, hagyják békén, amikor egy járókelő rákiabált a támadókra, akik elfutottak.

Az idős férfi a bordatörései miatt közvetve életveszélyes sérülést is szenvedett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain.

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Meghalt annak a lovaskocsinak a hajtója, amelyikbe hátulról rohant bele egy autó csütörtök hajnalban az 51-es főúton Dunavarsány közelében - erősítette meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

http://ujhazak.com